ez a gondolat csak arra elég hogy az ember kérjen bocsánatot eltűnjön a sorok között mint az árnyék mint akit anyja apja elhagyott holnap hétfő új erőre kap a hit csak a mosolyom még erőtlen az idő megáll – az ember álmodik sziluetted itt maradt előttem tovább sem lesz neked könnyebb éjjel nappal kóstolgat az élet – nem látod jelét a változásnak összekuszálja a mindenséget bús napok ütik el az ünnepet – az ölelés is állóháború szavak záporával üzenek neked hogy ébredj fel – közeleg a ború nem tudok sírni pedig a lelkem zokog – védjegye vagyok a régi szépnek bús kedvem ma még csak andalog magához öleli kincseit a lélek vedd magadra lelkem melegét vidd magaddal a legutolsó nyarat mert körbe-udvarol a februári ég és az én kedvem is végleg elapad ne hagyd hogy a bánat megelőzzön – bár kedvem volna rákiabálni mégis eltűnődőm a decemberi őszön miért kell a májust csőre töltve látni? a szerelem is rám esteledett de a perc nem vet véget a mának reggelig átmosom a lelked és megágyazok a várakozásnak és ifjú szívvel biztatom a napot eleget bujkált most már előjöhet mert a költő a szívét hagyta ott és egészben falta fel a telet időnként a csend összeköt veled ravasz gondolatod felismerni vélem végleg elzavarom lelkedből a telet vagy a vers lesz örök menedékem
Likes
Nincs hozzászólás