Száraz porhó vágódik az arcba,
s ha az ezernyi tűszúrás még kevés,
a fagy kése is bordádig hatol,
mint jólirányzott orgyilkos döfés.
Elvakít a hó, levegőt se kapni,
legjobb lenne tán az egészet feladni,
belátni, hogy vágyad tévedés.
Nem roskadhatsz mégsem le a hóra,
mint alomra az elfáradt barom!
A gyötrelmes zarándoklat végén,
ott túl a dombon vár a Nő,
az örök jutalom.
Megjelent a szerző Lélek és test című kötetében.
Likes
Nincs hozzászólás
