Az én halálom nem siet, bár megindult felém, A búzatábla szélén, lassacskán bandukol. Kaszája élén kicsorbul a fény, Lába nyomában forró szél csahol. Rám gondol, amíg az árokparton ül, Csont ujjakkal, komótosan cigarettát sodor. A pipacsok közt csak egy tücsök hegedül, Nagyobb a csönd, mint volt bármikor. Ha majd feláll, s az árnyékból kilép, Szívem napszítta dűlőútjain Ijedt redőkbe rakódik a por. Érett kalász. Nem leszek már sehol.