Hétköznap, forró délutánon találkoztunk. Biciklivel jött, mosolygott, de végig, mert az arcáról sugárzik valami elementáris jó. Talán nem is mosoly volt az, hanem szeretet, az a közlési forma, melyben, mint kiderült, erősen hisz. Törőcsik Franciskával beszélgettünk.
Egy évig szerveztük ezt a találkozást!
Sűrű az élet! Éppen mostanában gondolkoztam rajta, talán túl sok mindennel foglalkozom, ugyanakkor örülök, hogy dolgozhatok és csinálhatom a feladataimat, különösen egy bizonytalanságoktól zavaros időszakban. Hosszú ideig képtelen voltam szokott módon forgatni, próbálni, játszani. Ezért ma képtelen vagyok visszamondani a felkéréseket.
Annyira megtanultunk nemet mondani, hogy kis túlzással hamarosan elfelejtünk igennel válaszolni. Engem ez a veszély nem fenyeget. Hiába a feszes beosztás, nem tudom lemondani és kiadni a feladatokat a kezeim közül, vagy csak nagyon nehezen. Fegyelmezett és kötelességtudónak kell lennem, igaz, másképp nem menne. Így is gyakran kapom azon magam, hogy mentálisan nagyon elfáradok. Filmeken, sorozaton dolgozom, színházban szerepelek és már az Anima Sound System énekesnője is vagyok.
Beszélhetünk kiégésről?
Fontosnak tartom! Számtalanszor hajszálnyira vagyunk tőle. Egész életünk arról szól, hogy a jó úton terelgetjük magunkat, de közben motiválatlanná válunk. Nekem a kisebb célok kitűzése segít a kiégés elkerülésében. Erre most jó példa a zenekar felkérése. Prieger Zsolttal, az Anima Sound System alapítójával már számtalan projektet magunk mögött tudhatunk. A Highlights of Hungary, egy Magyarország büszkeségeit kereső projekt kapcsán találkoztunk, és ahogy elkezdtünk beszélgetni, kiderült, mindketten nagy Szerb Antal rajongók vagyunk, ekkor született az első közös irodalmi estünk. Ez tükrözi együttműködési dinamikánkat, folyamatosan inspiráljuk egymást. Előadói feladataim többet adnak, mint amennyit elvesznek, és mivel nem az ének a fő profilom, igazán felszabadult tudok lenni a koncerteken. Színészként, ha sokat játszom és egyre több produkcióban lát a közönség, annál nagyobb elvárásokat támaszt felém, ami természetes, ugyanakkor nem könnyíti meg a helyzetet. A zene tehát bizonyos értelemben kikapcsolódás, menekülés, feltölt a terhelt időszakban, és érdekes, ahogy áthatja a pályám. Sosem akartam énekesnő lenni, de furcsa módon általános- és középiskolában, majd a Színház és Filmművészeti Egyetemen is zenés szakon kötöttem ki.
Figyelsz, elfogadod a körülményeket és ezekkel nem csupán együtt élsz, lelkesedsz értük. Erre kevesen képesek.
Nehéz is! Egyre türelmetlenebbek vagyunk, miközben a gyors és látványos célokat hajszoljuk és megfeledkezünk apró örömökről. Muszáj szakítanunk ezzel a társadalmi gondolkodással, különben egyre érzéketlenebbek leszünk. Pontosan értem, hogy miért van ennyi depressziós fiatal. Borzalmas! A „social media” világa nagyon veszélyes. Tudatosság kell a jó és célszerű használatához, hiszen szívesen megosztjuk másokkal az örömeinket, de valljuk be, a valós rosszról nem beszélünk, ahogy legmélyebbről táplálkozó boldogságunkat sem itt fogjuk kiteregetni.
Legyünk mértéktartók mindenben, kivéve a szeretetben és a megbocsátásban!
Nem olyan régen temettük el az egyik legtehetségesebb színészünket, akiről az volt a benyomásom, hogy szinte mindenkit tudott szeretni. Törőcsik Mari halálhíre megrendített. Egy hiteles ember, aki olyan tapasztalattal, tudással bírt, hogy elkápráztatta a szakmát, fantasztikus művészek mellett dolgozott, egyszeri és megismételhetetlen volt az életútja, a pályája, ez tette naggyá. Sokat tanultam tőle. Ugyan közös filmünk, az Aurora Borealis forgatásán, a filmbeli idősíkok miatt alig találkoztunk, a Swing-ben közvetlen közelről láthattam, ahogy mesteri szinten létezett, színészi koncentráltsága megkérdőjelezhetetlen, ez a legnagyobb dolog, amit ember kamera előtt tehet: folyamatosan jelen van és ahogy elkezdődik a felvétel, sugárzik. Felemelő élmény volt személyesen megtapasztalni!
Van ebben valami különleges – vulgáris példa, de mégis –, olyan, mint amikor Hosszú Katinkát látjuk egy tömött csarnokban, ahogy nekirugaszkodik…
Láttad?
Az emberi test végtelen tűrőképességéről tanúskodott.
Ezt jól ismeri a színészember, bár egy előadás kevésbé látványos, mint egy sportteljesítmény, de van, akinek maradandóbb élményt okoz. Különösen, ha engedi a színházi világ. Ma ugyanis egyre rosszabb a szakemberek megbecsültsége. A körülmények pedig meglátszhatnak a színészi teljesítményen. A társulati lét intézménye sok esetben kezd elfáradni, nem csoda, ha többen döntenek a szabadúszás mellett. Ennek a működési formának kifejezetten nagy előnye, hogy több mindent kipróbálhatok, jobban alakíthatom a saját utamat.
A hidegvízzel hogy állsz?
Egyre kevésbé foglalkozom vele. Biztosan sok negatív megjegyzést kapok, de ki nem? Nem olvasom ezeket, nincs energiám a bántásokra. Talán Hajós András fogalmazta meg valahogy: azt akarjuk, hogy híresek legyünk, majd amikor eljutunk arra a pontra, hogy felismernek az utcán, már azt akarjuk, bárcsak ne ismernének. Fontosnak tartom, hogy minden középpontba került, nagyobb figyelmet élvező alkotó – vagy például sportoló – jól használja a hírnevét. Vagyis ne görcsöljünk, de ne is értékeljük alul a sikereinket, hiszen, amit csinálunk, azt meg kell becsülnünk, csak éppen nem szabad túl komolyan venni. Tizenkét éve vagyok a pályán, ebben már megerősödtem. Az sokkal jobban megvisel, ha hozzám közeli emberekkel kerülök konfliktusba. Tipikusan olyan alkat vagyok, aki mindent szeretne megtenni a másikért, és nehéz, hogy nem vehetek minden kapcsolatot a nyakamba, nem kötődhetek mindenkihez, akivel találkozom, és még nehezebb, hogy félek, meg ne bántsak valakit! Nem szeretek ártani. Persze az embernek vannak rossz pillanatai, amikor óhatatlanul is megsértjük a másikat. A húgomra sajnos még mindig képes vagyok nagyobb testvérként rátelepedni, és amikor ezt realizálom, hátralépek kettőt.
Ő mivel foglalkozik?
Zenei producer, zeneszerző, énekesnő. Nagyon tehetséges! Kicsit több, mint két év korkülönbség van köztünk. Jó, támogató testvérek vagyunk. Most pont egy duetten dolgozunk, aminek a megjelenésére talán már nem kell olyan sokat várni. Viszonylag erős a tervezési hajlamom, de nem dédelgetek irreális álmokat, vannak nagy céljaim, de közben tudok örülni az apróbb dolgoknak is!
fotó: Kósa Krisztián
