Fohász

Fáradt asszonyként érkezett idén az Ősz.
Fehér haját kibontva, köd terül a tájra.
Ajkán a rózsa pirosával tavaszig időz.
Hópaplan alatt a kikelet szerelmesen várja.

A Tél majd dermesztő csókkal altatja el,
jégvirágot hint millió színes levélre.
Meghal a tájon minden, ami mindig mulandó,
s felébred az összes virág, aki győzte remélve.

Én Istenem, most megint adj nekem erőt,
és ne engedd szívemben hamvadni a lángot!
Ne hagyjál magamra, adjál elegendő időt
szunnyadni, és rácsodálkozni újból a világra!

0