(hetvenkilenc a szentem)
lépek
ércet érzek
sarkam sajog
gondban vagyok
lépek
az érzés éget
fájdalom nyöszörög
az ördög kénköves poklában
tenyerét dörzsölve hörög
lépek
képek sejlenek
mióta vagyok beteg
nem tudhatom
alattomos mészköveken jártam
míg magamat majdnem
összepisáltam
lépek
hideg kékek
a szemek mik követnek
tehetetlen hangok a szélben
utánam sietnek
lépek
tán segítene egy szerelem
hisz akkor a föld felett
lebeg az ember
azt mondják
hogy talán ott éltek, élnek vagy fognak
soha meg nem ismert barátaink.
