az arcomról gondolatban veled együtt a könny pereg
hiszen a csodával ér fel együttesen megélni ezt
hogy a bezártság után most szemtől szemben köszöntelek
mit aki a közelséged nem tart vissza és nem ijeszt
most hogy a szabadság újra kitüntetés és rang lehet
találkozni a már régen látott baráttal és társsal
megtalálva egymás között újra a régi hangnemet
hogy farkasszemet nézhessünk mi a hajnalhasadással
hogy pozitív lehet a mű kezdete és a mű vége
amíg az örömeimet a kisujjamból kirázom
most hogy fölengedett sorsunk nagy nehéz kőszívűsége
túl annyi ijedelmem és túl annyi de annyi gyászon
a tollamat nem tagadom sokszor csak a panasz fogta
mint aki nem fogadott csak a négy fal és a holt álom
a mellemet csak a szorult lélegzetem dagasztotta
úgy szülve újabb kérdésem és szülve újabb zsoltárom
tűrve hogy a sorsom és a helyzet hogyan fog ki rajtam
nem is számolva már hogy bezárva én milyen rég vagyok
állva csak mint csatát vesztett hős harcos a vérviharban
akire most veled együtt újra a tavaszég ragyog
úgy mondva most béna éljent úgy mondva most béna hurrát
megpróbálva szemem előtt tartani minden ésszerűt
feledve költői énem letörtségét méla búját
újra felverve szívemben minden reményt fényt és derűt
megpróbálva veled együtt most a nagyesküt letenni
mint akiben most az öröm e napon mindentől nagyobb
mint akihez közelebb nem húzódik a szürke semmi
nézve hogy a diadémunk mély fénye újra fölragyog
mint aki a fejemből már az aggódást rég kivertem
mint akiben a reményláng sokszor aludt vagy csak pihent
érezve hogy most az öröm csak megszépíti lelkem
megtanulva az életben mi az áldott és mi a szent
mint akiben megtermett és mint akiben kihajtott
az új remény jól tudva hogy ezért engem meg nem szánnál
persze sokszor én sem láttam kapaszkodót semmi partot
mint akinek nincs is szebb már a jövendők májusánál
úgy ültek bennem a szavak akár a gonosz szirének
úgy húzva engem a mélybe akár a zöldellő hínár
de most neked magamból egy új és jobb embert ígérek
megtanulva hogy az élet jóval több a merő kínnál
