Deprecated: Unparenthesized `a ? b : c ? d : e` is deprecated. Use either `(a ? b : c) ? d : e` or `a ? b : (c ? d : e)` in /home/menhelyh/public_html/fedelnelkul.hu/wp-content/plugins/js_composer/include/classes/editors/class-vc-frontend-editor.php on line 644

Deprecated: The each() function is deprecated. This message will be suppressed on further calls in /home/menhelyh/public_html/fedelnelkul.hu/wp-content/plugins/js_composer/include/classes/core/class-vc-mapper.php on line 111
Kovács Patrícia – Fedélnélkül
698. szám Sztárinterjú

Kovács Patrícia

Szerző:

Aki Kovács Patrícia színésznővel tervez interjút készíteni, a felkészülés során a bőség zavarával fog küzdeni. Számtalan filmszerepet és színházi alakítást kell felidéznie, de riportok, interjúk is szép számmal akadnak az interneten. Én néhány film- és színházkedvelő barátomat is bevontam a kérdések összeállításába, kérdéseiket pedig nem cenzúráztam.

„Erőt adunk egymásnak”

Interjú Kovács Patríciával

Fedél Nélkül 2021. május 06. 698. szám

Mostanában, amikor újra divat pesszimistának lenni és fejcsóválva figyelni a világot, szemtelenül jókedvűnek tűnik. Mintha egy interjúban említette volna, hogy boldognak lenni komoly munka. Most is így gondolja?
Ha elkezdek mosolyogni, azt veszem észre, hogy az emberek azon mosolyognak, hogy én mosolygok, és ez má­ris visszahat az én hangulatomra. Például ha már elegem van ebből a városból, mert sok szempontból is soknak, nyomasztónak tartom, akkor arra gondolok, mi lenne róla a véleményem, ha külföldi lennék. És ez máris elég ahhoz, hogy gyönyörűnek lássam, hiszen imádom Budapestet. Amikor Párizsban jártam, az összes pályaudvart felkerestük, mert kíváncsi voltam rájuk. Tudtam, mennyire érdekesek. Odafelé ott is olyan omladozó házfalak között kellett járni, mint nálunk a Keleti környékén, mégis milyen romantikus volt… Tudtam, hogy ezt Párizsban látom.

Mint a Színház TV háziasszonya, mit szól ahhoz a roppant mélyenszántó gondolathoz, hogy számítógépen nézni színházi előadást – hasonlóan az alkoholmentes sörhöz – első lépés a guminő felé?
Azt gondolom, hogy ez hülyeség. Kaptam olyan visszajelzést, hogy egy Jászberényben élő, hatvanöt év fölötti, színházat nagyon kedvelő ápolónő minden héten meg tud nézni egy-egy előadást az interneten. Ezt még megengedheti magának anyagilag, de ha szerveznie kellene az utazást, a szállást, az már meghaladná a lehetőségeit. Nyilván azt az élményt ő is hiányolja, amit személyesen élne át a nézőtéren. A digitalizáció – tetszik, nem tetszik – manapság kikerülhetetlen része lett az életünknek. Nekem is nagyon hiányzik, hogy nem nézők előtt játszunk, de megpróbálom ebben a jót látni. Talán a nézők is értékelik benne az előnyöket, például közelről láthatják a színészek tekintetét, mimikáját, ami a harmincadik sorból mégsem olyan élmény, mint közelről. És akkor még nem is beszéltünk a külföldön élő magyarokról, akik követni szeretnék a hazai kortárs színházi élményeket. Persze, nekünk sem könnyű üres nézőtérnek játszani… Például a Centrál Színházban 14 éve játszanak egy Woody Allen darabot, amelynek a ritmusát a nézők nevetése is befolyásolja. Remek felvétel készült róla, a nézők a számítógép előtt is jól mulattak rajta, de a színészek mesélték, hogy az üres nézőtér előtt eljátszani nagyon keserves, pusztító élmény volt. Bármilyen nehéz, csinálni kell. Annyi baj van a világban, legalább tegyük meg, amit megtehetünk.

Kutyabarátként kérdezem, hogyan jellemezné Jankát, mint nézőt? Még arról is hallottam, volt úgy, hogy takarásból nézte az előadást. Ő nem akar szerepelni? Hogyhogy nem ront be a színpadra, amikor ott van? Ennyire jól nevelt kutyus?
Sok kutyám volt már és mindig is lesz. Janka egy mentett kutya, a tipikus kivert kutya esete, akit a Velencei-tó környékén találták borzalmas körülmények között. Húzott maga után egy kötelet, amit valószínűleg elrágott. Bekerült egy menhelyre, ahol az orvos megállapította, hogy ő egy olyan bántalmazott kutya, aki nemrég szült és kihajították a januári fagyba, valószínűleg odakötötték valamihez. Amikor először felé nyúltam, hogy megsimogassam, szegény összepisilte magát a félelemtől, mert még nem tapasztalt ilyet. Neki minden nap ajándék és már tizenegy éve élünk együtt. Ő maga a csoda. A gazdán is múlik, milyen lesz a kapcsolatuk, mennyire lesz a kutya szabálykövető. Janka viszont egy angyal. Ő saját magától ennyire jó, sose kellett vele megküzdenem. Olyan, mint egy árnyék. Ösztönösen alkalmazkodik ahhoz, ami körülöttem van. Pontosan tudja, mikor kell várnia, mikor kell figyelnie, érzi, hogy egy adott szituációban mikor mit szabad tennie. Volt olyan, hogy nyolcvan ember között forgattam egy filmet, de ő türelmesen nézelődött a kis fekhelyén, nem kellett rászólni, nem kellett fegyelmezni. Nemrég volt egy súlyos gyomorcsavarodása, és mivel nem egy mai csirke, nagyon aggódtam érte, hogy túlélje a műtétet, az altatást. Örökké hálás leszek a Lehel úti állatkórháznak, hogy éjszaka megmentették.

Kötekedős kérdés következik. Ha felkérnék egy filmes főszerepre, ami a forgatókönyv alapján komoly kihívás lenne érdekes történettel, remek dialógusokkal, elvállalná-e, ha mindez egy nudista-naturista kempingben játszódna, és a jelenetek többségét meztelenül kellene játszani?
Voltak olyan filmjeim, amelyekben a szerep megkívánta, hogy legyen benne néminemű testiség. Mindig azt gondoltam erről, hogy színházban nem vállalok ilyet, de a filmen attól függ, mennyire indokolt. Ma már úgy gondolom, nem vállalnék olyan filmet, amiben végig meztelenül kell lenni. Nincsen testképzavarom, de attól tartok, akkor az nem arról szólna, hogy milyen a film vagy milyen a szerep, hanem arról, hogy a Kovács Patrícia levetkőzött. Erre is mondok példát. A Félvilág című filmben egy kurtizánt játszottam. Kulka Jánossal volt egy nagy szerelmi jelenetünk, és egy idő után azzal szembesültem, hogy a jelenetet kikockázták és azt találgatták a neten, hogy történt-e valódi aktus közöttünk. Hát, ilyenkor az ember elgondolkodik. De mindig akadhat egy olyan szerep, ahol erotikus vagy meztelen jelenetet is vállalni kell… ám azt, hogy másfél órán át legyek meztelen egy filmben… nincs az a pénz.

A Szerelemtúl sújtva című filmben szinte végig közeliből lehetett látni, mintha egy monodrámát rögzítettek volna. Mennyire volt erre felkészülve, hiszen ez különösen nehéz feladat lehetett…
Borzalmasan nehéz volt, amit azért tudtam megugrani, mert harmadéves főiskolásként még nem voltam vele tisztában, mennyire nehéz. Ha most kapnék egy ilyen szerepet, nyilván elvállalnám, mert nagyon izgatna, mit tudok vele kezdeni, de az biztos, hogy halálosan rettegnék és túlagyalnám. Úgy kerültem a filmbe, hogy Sas Tamás felhívta Máté Gábort, aki a főiskolán osztályfőnököm volt, hogy ajánljon a castingra megfelelőnek tűnő lányokat, mert ő nem ismeri a „felhozatalt”. Miután engem választottak, talán csak egy hétvégém maradt, hogy megtanuljam a szöveget. Két hét alatt le is forgattuk. Szinte fel se fogtam, mi történik velem. Minden úgy történt, ahogyan Ragályi Elemérrel kigondolták. Mivel én olyan voltam, mint maga a szerep, mindenféle tudatosság nélkül csak elmondtam a szöveget. Ahhoz képest, hogy ez egy igazi művészfilm volt, a közönség is nagyon szerette, rengetegen megnézték, sok fesztiválra eljutottunk vele a világban, sok díjat is kaptunk. Akkor ijedtem meg egy kicsit, amikor a forgatás után egy évvel végignéztem…

Melyik könyvet vinné magával egy lakatlan szigetre?
Szerb Antal: Utas és holdvilág. Hosszú indokolást ne várjon tőlem, kamaszkorom óta nekem ez „A KÖNYV”. Ha többet is vihetnék, akkor talán Térey János színdarab-kötetét is mellé tenném.

A Suhanj Alapítványban – amelyet volt párjával alapított és amelyben fogyatékkal élő embereknek teremtenek sportolási lehetőséget –, aktív szerepe van még?
Annyira, hogy ma reggel is ezzel kapcsolatban kampányoltam. Amúgy az alapítványi munkánk nem csak arról szól, hogy sportolási lehetőséget biztosítunk, hanem igyekszünk megosztani azt az élményt is a fogyatékkal élő emberekkel, amit mi, épek és egészségesek átélünk a sportolás során. Egyedül is végigfuthatnánk a Margit-szigetet, de ha elviszünk magunkkal egy látásában korlátozott embert, akkor az dupla élmény. Igyekszünk közösség lenni és arról szól a munkánk, hogy osszuk meg az élet örömeit azokkal, akik nélkülünk a közös sportolás örömeit és szabadságát nem élhetnék át. Üzemeltetünk egy fitness termet, amely olyan modern, jól felszerelt, mint bármely másik XXI. századi fitness terem. Viszont nem csak az a különbség, hogy ide könnyen be tudnak menni, hanem olyan eszközeink vannak, amelyeket könnyedén át lehet alakítani például egy kerekes széken közlekedő vendégnek. A gépek Amerikából érkeztek, ahol rengeteg veterán él. Nekik tervezték ezeket, hogy akik a háborúból hazajöttek fél kézzel vagy fél lábbal, többnyire depressziósan, szintén használhassák. Azt tapasztaljuk, hogy az ép embereknek plusz erőt és energiát ad, hogy mellettük például egy látássérült ugyanúgy küzd, ugyanúgy igyekszik. Ha belegondolunk, mennyi mindenen tudunk problémázni és elégedetlenkedni, de látjuk, hogy a fogyatékkal élőknek mennyivel nehezebb ugyanazt az eredményt elérni, de törekednek rá, a mi életünk is szebbé válik. Kölcsönösen erőt adunk egymásnak.

Ha nem műsorvezető lenne, hanem szereplő a Nagy szám című műsorban, melyik dalt énekelné?
Magam is felénekeltem a Nagy számomat a Fókusz Portréban. A Kabaré című darabra kaptam annak idején a diplomámat. Ebből választottam a Maybe This Time számot.

Csomó mindenre megtanít minket a koronavírus. Önt mire?
Most valamennyien megélhetjük azt, amit a Suhanj Alapítvány vendégei egész életükben kénytelenek, hogy csak bizonyos keretek között tudunk mozogni. A családi szerepek is másképpen alakulnak összezárva, mint a járvány előtt. Ez egy olyan élethelyzet, ami komolyan megleckézteti a szereplőket: na, erre mit léptek?! Kiderülnek, kik a valódi barátaink, akikkel most is keressük egymást videó-telefonon. Felszínre kerülhetnek olyan problémák, amiket csak elkennénk a napi rohanásban, pedig jó volna megoldani. Megtanuljuk, mi fontos és mi nem. A múltkor két barátnőmmel felmentünk a várba, három és fél órán át sétáltunk a kutyákkal, vettünk egy krémest, ittunk forralt bort a Halászbástyánál és gyönyörködtünk a naplementében. Ekkor döbbentem rá, hogy 42 éves vagyok, de még soha nem andalogtam így a várban… Miért nem ittam én eddig forralt bort a Halászbástyánál?

fotó: Göblyös Péter – Vizslafotózás

Kapcsolódó írások


Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/menhelyh/public_html/fedelnelkul.hu/wp-includes/functions.php on line 4556