695. szám Lapszámaink Vers

Csepel útjait jártam

Szerző:

Az induló harsogott, vonult az áldott Nép,
Vitt tátongó kapuk mögé tajtékos utatok.
Mondták, figyeld mindig Lenin elvtárs kezét!
Ki szigorú nézéssel a gyárra mutatott.
– Nézd! Ott terem neked a frissen sült kalács!
Bumm – bumm – bumm! Zengett az üllőn a Nagykalapács.

Kint a város korzója csalt: sétálj, találj párra!
Kóbor emlék száll a tejcsárdás, kakaós illatra,
Kohászt halászlével, sörrel várta a Romkert csárda,
Hívott, csalt, gyere be! Fütyülj az izzadó világra!
Gyárban folyt a fém, a veríték, bongott a kopács.
Bumm – bumm – bumm! Harsogott a vas, a Nagykalapács.

Sakkcsaták az „Imre tér” árnyas fái alatt,
Ahol öt percenként zörgött, csilingelt a HÉV,
Hogy hengerészt öleljen, egy szövőlány szaladt,
A tér órája ballagott, s nyugalmat hozott a szél.
És örökre ott ragadt bennünk az éltető hatás.
Bumm – bumm – bumm! Dalolt, énekelt a Nagykalapács.

Az izzadó tömeg új, panelfészket rakott,
Csak nőttek az árak, csak olvadt a bér,
Míg a verítéket lemosták a strandos vasárnapok,
Megjelent Lenin kezében az avas-zsíros kenyér.
Már két bürokrata közt vonul az egy szál kovács.
Bumm – bumm – bumm! Zajong, dühöng a Nagykalapács.

Ma nem szól az induló, nem vonul a Nép,
És már ledőltek a régi salétromos falak,
Nemrég büszkén néztük: a panelunk milyen szép!
Mára csak a rezsi és az adósságunk maradt.
Örökre belénk égett a kohász, a kovács.
Bumm – bumm – bumm! Lüktet bennünk a Nagykalapács.

S Ti, kiknek verítékünk vagyonná változott,
Sunyin nyúljátok le mások keserű kenyerét,
Nektek torz fájdalmunk aranytengert hozott,
Loptok-e még álmot, s a romkertből zenét?
Míg ballagunk utunkon, a múlt emléke kísér,
S ne kérdezd, mit ültet és a remény mit ér.
Távolból egyre szól, fülünkbe dobol a vágy,
Bumm – bumm – bumm! Csattog a pöröly, a Nagykalapács.

Kapcsolódó írások