Menyhért csak írt. Lacika, a kisfia meg a nagyszoba közepén az autókat tologatta. Menyhért negyvenöt éves volt, Lacika meg úgy nyolc. Anna, az anya meg a hintaszékben kötögetett. Menyhért gondolataiba merülve írt, lázasan, nem zavarhatja meg senki. Ám Lacika unta egyedül a játékot. Tologatta az autót az íróasztal körül.
– Menj innen Lacika! – mondta Menyhért.
Majd Lacika Annához bújt. A fülébe súgott valamit. Menyhért oda sem figyelt. De Anna azt mondta:
– Most apu ír! Dolgozik.
Aztán Lacika hangosan azt mondta:
– Játsszon az apu velem!
– Mi van ezzel a gyerekkel? – háborodott fel Menyhért.
– Semmi, írj csak tovább… – mondta Anna.
– Csak folyton ír… – mondta Lacika.
– Igen. Ez a szakmám, érted, Lacika?
Erre a kisfiú hallgatott.
– Ez a szakmája? – kérdezte szipogva Lacika.
– Igen. Ez. – felelte Anna.
– De azért még játszhat, nem? – kérdezte a kisfiú kicsit reményt vesztve.
– Hát persze, hogy játszhatok. – felelte maga Menyhért.
– Hát akkor meg? – kérdezte Lacika.
– De most írok. Majd ha abbahagytam akkor játszhatunk, oké?
Lacika szemei felcsillantak.
– Tényleg?
– Hát persze.
– Akkor jó.
– Csak egy félórát adj még nekem.
Lacika örömmel tologatta tovább az autókat. Anna is örült a dolognak. S Menyhért már fél óránál hamarabb abbahagyta a gépelést. Leült Lacika mellé s ő is tologatni kezdte a kisautókat. A kisfiú közben még kacarászott is. Aztán Menyhért öt perc alatt megunta. Visszaült.
– De apa, csak ennyit játszottál?
– Nézd, nekem írnom kell.
A kisfiú aztán tudomásul vette. Tologatta tovább magában az autókat. Menyhért meg elfáradt az írásban. Kis szünetet, lélegzetvételnyi időt adott magának. Kiment a konyhába rágyújtani. Anna utána ment.
– Jól vagy? – kérdezte a feleség.
– Persze. Csak belefáradtam az írásba.
Anna is rágyújtott.
– Néha nagyobb szüneteket tarthatnál.
– Valamin elgondolkodtam.
– Min?
– Ez a novella, amit most írok – szóval, izé, túl nagy fába vágtam a fejszémet.
Anna csak hallgatta, de nem is igazán értette urát.
– Bonyolultat írsz?
– Igen. Így is lehet fogalmazni. De abbahagyom ezt. Valami könnyedet írok…
Majd elnyomták a csikket s visszamentek a szobába. Lacika a díványon aludt.
– Szegény gyerek! Már a játékba is belefáradt! – mondta Anna.
Menyhért hallgatott, de arca szomorú lett. Majd nekifogott egy mesét írni. Egy óra alatt kész is lett vele. Egy gyereklapnak felküldte. Mikor felkelt Lacika, az apa megmutatta írását neki.
– Engem nem érdekel az irodalom – mondta a kisfiú.
– De ezt azért olvasd el! – mondta az apa.
Lacika elolvasta.
– Ez remek! De apa! Nem ilyeneket szoktál írni!
– Igen. Ez egy kicsit más! Ez mese.
– De jó! Ilyeneket írj! – bíztatta Lacika.
– Azért nekem más az asztalom.
Majd Lacika játszani kezdett. S Menyhért ahelyett, hogy folytatta volna szokásos írói hitvallásának „megfelelő” munkáját, Lacikához ült s játszott, mint egy gyerek. Anna meglepődött, de nevetett. Lacika meg ujjongott.
És Menyhért igazán gyereknek érezte magát.
