Magnósok figyelmébe
Egy csomót gondolkodtam, miről is írjak. Általában is tanácstalan szoktam lenni, nem tagadom. Valahogy olyan ez az írás dolog, hogy néha váratlanul kibukik az emberből, szinte követni sem tudja klaviatúrával a gondolatait, máskor meg az Istennek sem akar megszületni semmi értékelhető. És valahogy ami mostanában megint foglalkoztat, arról nem akartam írni, hisz mindannyian ebben vagyunk most, mi abban a különleges, hogy én is, ugye. De hát kikerülni nem tudom.
Szóval a járvány. A vírus.
Lehet, hogy már említettem azt a gyerekkori hiedelmemet, hogy a rossz dolgok fekete-fehérben születnek. Ebben a két színben láttuk a régi háborús képeket, filmeket akár, simán belefért nekem, hogy olyan régen volt, hogy kiszívta a színeit már az idő vagy tán sosem voltak igazán. Érdekes, de az erőltetett menetben rozsdás konzervdobozba virágot gyűjtő dédapámat színesben láttam magam előtt, mármint a jelenetet, őt magát sosem láttam, Radnóti előtt pár nappal ölték meg. De láttam tisztán, hogy az életet élteti, a virágot szedi, láttam a rozsdát is. Ez volt a kivétel, az összes többi történetben fekete-fehér volt a világ a bajban.
Most, hogy a történelmet éljük, mármint nyilván eddig is ez volt, de ez már nagybetűs, egyre többször vágyom vissza a gyerekkorba. Regresszió ez a javából, biztonságban és felelősség nélkül szeretnék élni, tudom jól. Felfoghatatlan sokszor, hogy vannak dolgok, amik még működnek, normálisan, úgy ahogy megszoktuk. Persze inkább maszkot kelljen hordanom mint sárga csillagot, nem lehet összehasonlítani, de azért van bennem frász, mitagadás. És közben azon tűnődöm, hogy mennyire mindennapos már, hogy zoomon beszélgetünk, interneten rendelünk. Élőben nézünk, otthonról. Már, akinek van ugye. Miközben én az oldschool, egy éve még azt sem tudtam, mi az a zoom meg a streaming.
Hogy mennyire oldschool, arra a minap döbbentem csak rá. A fiam 14 és fél éves. Okos, udvarias, tényleg egy csodálatos ember. Nem vitték el nagyon a technikai dolgok, muzsikál inkább, de persze, a saját korosztályának megfelelő tudással rendelkezik, itt már más az elvárás. Még mehettek suliba és megkért, hogy karácsonyi ajándékként, rendesen előhozva azt, fizessek elő neki egy zeneszolgáltatóra. Megtettem (sikerült! :)) de nagyon a lelkére kötöttem, hogy utcán ne hallgassa, legyen elég a villamoson jövet-menet. És hogy megelőzzem a vitát, hozzátettem, hogy már az én gyerekkoromban is történtek ebből bajok, hogy fejhallgató volt a fiatalok fülén, ugyanis mindig megkapom, hogy tudom anya, a te gyerekkorodban még nem volt semmi baj… (Volt, de tényleg kevesebb és nem olvastam a neten ugye…)
Nem tudom leírni azt az arcot, ahogy nézett a gyerekem:
– Anya… A gyerekkorodban volt fejhallgató?
– Neeeem, nem volt. Hegedűsöket kellett felbérelnem, ha zenét akartam hallgatni az utcán…
Aztán mutattam egy képet egy walkmanről a neten.
Színes volt amúgy.
Vigyázzanak magukra nagyon!
Szeretettel:
Nuszer Mirjam Johanna
Fedél Nélkül, 2020.11.19.
