Fellapoz az idő. És ellapoz.
Palimpszeszt évek,
ezerszer szüntetett,
mindig és mindig újraírt,
hazatalált és eltévedt
utakon jár az élet.
Telik a világ földdel, homokkal,
sárral. Mintha az időt temetné,
bár csak az üresség a teljes.
Napok telnek ébredéssel, várakozással,
mézes-vajaskenyérrel, boldog zenékkel,
bár csak a csend a teljes.
Hullám közelít óriási árral.
Jár apály és dagály: Holdszélre,
Holdvitorlákra bíztam a tengert,
bámész Robinson, önmagam körében várok.
Elkésett szándékok suttogását hallom,
valaki őriz, valaki kiáltott.
