Lehet, el kéne engedni a témát,
mielőtt belevágok,
de tudod, napok óta küzdök vele,
és ha kicsit (nagyon) ellenkezik is
a józan ésszel,
szeretnék Neked üzenni:
leírni, hogy Idának hívtunk volna,
csodaszép, okos hölggyé cseperedsz,
meghódítva ezt a hálátlan világot;
szerelmes lennék beléd
a szó legnemesebb értelmében,
megkoronáználak,
minden szavadat lesve;
csak az igazság az, elcsesztem
az összes exemmel együtt,
(miután átvágtak a palánkon,
ami bizalomból és felelősségből lett
felépítve),
meg itt van ez a rohadt szívbaj,
plusz a mentális káosz,
aminek nem tennélek ki,
ahogy engem anyámék;
szóval, kedves Ida,
egyetlen napkeltét s nyugtát sem
élhettél meg,
mégis van egy vers, ami egyedül,
kizárólag a Tiéd!
2020. július, második díj
