Szobádnak, ha van ily birtokod,
kiszámított határai vannak. Ajtónak
hívják az egyiket, a másik, lehet
néhány bezárt ablak, és keresztül,
akár az ellenségen, úgy nézel
az üvegeken át. Meginogsz a küszöbök
felett, mint veled inogott szülőanyád,
s a vajúdással terhes perceket,
gyermekednek továbbadhatod.
Házadnak, mely hűtlen bérlemény,
nem érdeke az, hogy te lakod.
Utánad is jön majd proletár,
ki jobban fizet; túlórája több,
és kialakul így valami rendszer,
a garzon, persze néma szemtanú,
a lakhatás jogát, talán ezredszer,
átírja a bővülő piac,
az árképzés képlékeny állagú.
Az életed, tudd, nem csak létezés,
a tengődéssel sosem szimbionta,
a terheiddel bátran szembenéz,
és küzdelmesen lesz belőle szolga,
az életed jobbára vegetál,
urak csalnak jellemedből csínyt,
pár élősködő helyetted zabál,
kiröhögve szorongást és kínt.
Már elhiszed, csak zugot érdemelsz,
hisz előnyös, ha meghúzod magad,
a gyártósorok mellett néhanapján,
fojtogatnak indulatszavak, mint akkor,
hogyha otthonodba lépsz,
mely végrehajtások között csak haladék,
és benne, akár régi álmaid,
gomolyognak pozsgás gyermekek,
míg jövőjüket léhán szertelopják
mániákus, önző szerzetek,
és ráébredsz a küszöbön átlépve,
hol határt képez profán és a szent;
az „igaznak lenni” vonzó meséje,
a hatalomnak árulást jelent.
