Húszfóliás
Mit szeretne segíteni maga nekem? Mit jön ezzel a hülyeséggel? Nincs bennem semmi szerethető, egy lecsúszott csöves vagyok, hagyjon engem békén. Segíteni akar? Akkor ne kérdezgessen, felejtsenek már el, nincs szükségem a segítségükre, hagyjanak már. Mert? Mi van, ha annyira szeretnek? Dupla konzerv jár? Vagy meghív családi ebédre? Naugye. Ritkán jövünk, direkt. Majd ha nem jövünk, akkor pánikoljon. Bár akkor se, darab, darab. Nem? Berendezkedtem arra, hogy amíg tart, tartson. De kizárok mindent, ami miatt ragaszkodnék. Mihez, mihez… Az élethez. Magukhoz. Bármihez. Ne ijedezzen, nem csinálok ellene semmit. Csak épp elég volt. Látja, mi lett a régi jóvágású emberből, nem? Házhoz járó fotós voltam, vagyis azoknál dolgoztam. Lehet, a maga anyját is fotóztam. Olyan volt, mint a mosolyalbum. Arra emlékszik? Mondjuk most is lenne rá piac, na nem a mosolyokat tudnám megörökíteni. Mi is lehetne… Megvan. „Nézz rám undorral” album. Napi ezer fotót tudnék készíteni. Elhiszi? Még csak nem is kell felszólítani senkit, hogy itt repül a kismadár, mondd, hogy csíííz, maguktól néznek úgy rám, mint egy féregre. Bár nem is tudom, milyen szót kéne mondanom a csíííz helyett, hogy az undor telepedjen az arcukra. Na, de én ügyes vagyok, meg sem kell hozzá szólalnom.
Néha eszembe jut persze a régi életem. Vissza is akartam térni. Sokáig próbáltam. De tudja, hogy van ez. Ma már inkább gyorsan kijózanítom a gondolataimat. Miről álmodozol, te vén hülye? Aztán, mert fotós voltam, ja ezt már tudja, szóval elképzelem, ahogy a sötét laborban hívom elő az emlékeket. És tudja, mit csinálok? Kirúgom az ajtót. Hogy kapjanak fényt. Rájuk világítom a valóságomat és szépen tönkremennek mind. Így van jól. Ezért ne szeressenek maguk se engem. Kockázatos. Most is csak az asszonyt akartam bekísérni. Mert dolgozom, mikor mi akad, de mára már nem tudtam volna venni ételt. Ő meg, szegényem nagyon beteg. Az előző, az nem. Vígan van a házban, amit odahagytam. Vagy nem vígan, nem tudom. Sok éve már, hogy utoljára láttam. Egy időben ott ültem a padon, minden nap. Mementóként. Nesztek. Látott az összes volt szomszéd, a volt asszony. Az a szomszéd, aki előtte így-úgy Ferikém, csak a hosszabbítót, csak fizetésig, tudod kirándulni mennek a gyerekek, na az úgy fordította el a fejét, mint aki az életben nem látott. Aztán a lányom szólt, hogy apa, ne. Ne ülj itt. Menj el. Csak miatta. Ma az a ház olyan húszmillió lehet. Vagy ki tudja. Nem ingatlanos vagyok, hanem hajléktalan. De olyan húszmillió, annyi megvan. Nem baj, a lányé lesz. Ennyit tudok neki. Ennyit. Amikor utoljára vettem neki cipőt, tudja, divat volt az a masnis, tudja a fene, hát maga a nő. Mindegy is. Emlékszem, 32-es lába volt. A korcsolyát is ekkorát kellett bérelni neki a műjégen. Na aztán én elcsúsztam a jégen. Ez van.
Tényleg ne beszéljünk róluk. Na de már jön is a párom. Gyere, gyere. Ez az őrült szocmunkás segíteni akar. De mindent megoldunk, nem igaz? Hát jobb nekünk a kunyhóban, kettecskén. Mondom, most is csak azért, mert éhes volt és beteg, nagyon beteg. Ő nem lehet éhes. Kell az erő. Itt ne hagyj, hallod-e. Na látja, hozzá ragaszkodom. Az előző életünkben egymásra sem néztünk volna. Jó spiné volt ám, volt egy képe, de amikor leégett az előző kunyhónk, odalett az is. Nem baj, Kincsem, a szívembe is beleégett a képed.
Mindig ott vagy. Mindig. Verte a férje, elmenekült. Anyja sosem volt, intézetis lány. Jó sokáig nem lehetett megközelíteni, vicsorgott, mint egy kutya. Én sosem bántanám. Hát így lettünk mi egy pár, még amikor bejártunk a szállóra. Összekapaszkodtunk a bajban. Nem adnám semmiért. Mondják, lakva ismerszik meg az ember. Hát mi nem lakva ismerkedtünk, nagyon nem lakva. De kitartottunk. Nem adnám az összes szépségkirálynőért sem. Most mondjuk lakunk, olyan hat négyzetméteren.
De legalább ennyi maradjon, hogy ketten. Persze, ha majd az állapota olyan lesz, beviszem a kórházba. Meg mindig mondom, szívem, szivecském, menj be a melegbe, de velem akar. Hát legyen velem. Mondjuk meleget csinálok neki. Nálunk melegebb van sokszor, mint itt. Jó, hát befűteni épp nem nehéz a mi hodályunkat. Igaz?
Az előzőnek ott hagytam a húszmilliósat. Ennek, szegényemnek építettem egy húszfóliásat. Azon eső, hó be nem jön. Meg meleg. Hogy ne fázzon.
Na menjünk. Még az orvoshoz is el kell mennünk. Viszlát.
Nuszer Mirjam Johanna
