lassú – egyre lassabb már a tempó
vastagodik a köd egyre jobban
szétterül ahogy rám települ minden
moccanása a tollnak felkavar
némi vattasűrű réteget mintha
kezdődő vihar ujja húzna pár
fehér vonalat a hajó felett hogy
minden vitorla megremeg s a test
csak egy helyben áll némán mert ha
a fülhallgatóban nem zúgna emelne
ejtene a zene nemigen tudom
mi lenne lehet nem maradna távol
tán körbeölelne a félelem s mint
gyerekként ringatna akár egy anya –
a hűvös fagyos szellőjű éjszaka
inkvizíciós összkomfortú modern
kínzókamrája – mély mély egyre mélyebb
sugalmazások által szuggerálva –
hogy nem is vagyok nincs elme itt bent se
lélek csak mint egy gép egy kiherélt
automata mi csak jár pörög zúg zúz
és tör – egy semmire nem való tárgy ó
hát hogyan miképp juthatnánk innen
oda ahol bocsánatos lehet ima
nélkül is az akár bármekkora hiba…
s ahol nem bűn a jótétemény míg az
emberben való hit erény – hát hisz én
kopár szigeten se vagyok csak magam…
az egész világ körülöttem van!
