egy régi szél-vers után
a lég röpke röpte:
por s tüske-tenyér
mivel simogat borzol –
levéllel száll sose henyél
(szégyellje magát a postás)
szüntelen mozgása neki
a kenyér-hajfürtöket
szembe vág szoknyákat
meghajkurász
víztükör fölött pörög
illegve billeg míg
szemléli magát lábujj
hegyen mint növésben a lány
harsogva bömböl
mint mérges gyerek
sértett kamaszfiú
nincs benne semmi
érzés se öröm se bú –
ha tudna két sor közt
robogva minden egyes
betűt a francba elfújna
mert azt az egyet azért
jól tudja mennyi nagy
marha és milyen
baromi nagy hülyeséget
szokott írni róla –
legszívesebben
egyre csak fújna
s mindig erősebben
míg minden mi
csak van szerteszét
a francba el nem száll –
az összes bú s valamennyi –
nem csak
versekben
található –
több-kevésbé
aljas koholmány…
(Rácz Zoltán Falusi szél
című verse által,
jobb szó híján, ihletve)
