bársonyos éjszaka pergeti némán
ódon homokórán a múló időt
magam heverek csak az éjfeli órán
át- meg átizzadván hűvös lepedőt
nincs másik test kinek nekifeszülve
lehetne megvívni szerelmi csatát
meddő vágyaimtól hiába hevülve
kergetem az álmom mely semmit se ád
hova tűntek már a szép tavaszi felhők
sétáján magányos a holdarcú leány
mással kacarásznak a dúskebelű delnők
nem érdekli őket a költő a talány
egyik se akar ma lenge múzsa lenni
száguldani rímek hullámtaraján
Megjelent a szerző Lélek és test című kötetében.
