Cipőd orra csalódott. Hasztalan keresett
Tüskés subáját könnyelműn levetett,
Játszani hívó, hullott vadgesztenyét.
Vérszín avar rejti el irigy-féltékenyen
Volt ifjúságod önfeledt örömét.
A tisztás szélén (a vén fák tudják még talán)
Mióta áll lepusztult, mohos talapzatán
Magára hagyottan egy antik isten-szobor.
Rég elveszítve varázsát, presztízsét,
Vak szemével köd-múltat fürkészőn komor.
Csak a csend moccan a szürke, bánatos ég alatt,
S az október fon közétek pókszálnyi lélekhidat.
Egy rezdülés csupán. Nem több, mint őszi hangulat,
S úgy érzed, e torzó feléd nyújtotta tört kezét.
Sejted, mit kér. Milyen őrült gondolat!
Az elveszettnek hitt gesztenyét még visszanyerheted.
Áldozz hekatombát! Így tán kiengesztelheted
A mulandóság e sértett, megkövült istenét.