Ahol nem istentelenség a gúny,
ahol por ül a néma koszorún;
ahol a messiás erkölcse veszve,
ahol nem akad egyesítő eszme.
Ahol tervezőnek sincsen terve,
ahol a hit is csak nyirkos pernye;
ahol ködben áll a hegyek minden orma,
ahol ködben áll minden palota tornya.
Ahol fekete a tüzek üszke,
ahol nyomorult, – szamár a büszke;
ahol a határban varjú csapat károg,
ahol az emberek között mély az árok.
Ahol mindenki gyűlöl valakit,
ahol meg, a temető láng vakít;
ahol a szerelem is csak egy rossz kaland,
ahol vak a bűn, és ártó a hírharang.
Ahol rosszabbul élünk, mint tavaly,
ahol még egy rózsát sem szül a gally;
ahol ingoványos és fekete a táj,
ahol minden sötét iszap, – bürök, – nadály.
Ahol kőleves fölött száll a gőz,
ahol csak ritkán bűbájos az ősz;
ahol vonzó a bűn, förtelmes az erény,
ahol rossz ringyóként hiteget a remény.
Ahol recseg az ócska fakerék,
ahol rúgják az ország szekerét;
ahol féreg az ember, – hitvány ázalék,
ahol süllyed a hajó, – rajta száz a lék.
Ahol besároznak, – meggyaláznak,
ahol bélyege süt rád a látszat;
ahol nem csábít a kétes üdvű mennybolt,
ahol az ember mindenkor idegen volt.
Ahol nincs szükség szívre, se észre,
ahol törékeny e kettő, mint a csésze;
ahol mindegy hogy meddig rójuk még a kört,
ahol a rendszertelenség rendszerbe tört.
Ahol annyi ember jár és kel hontalan,
hol annyi út vész a ködbe nyomtalan;
ahol nem egy sárból gyúrt embert ismerek,
ahol sárból vannak gyúrva az istenek.
