I.
szia kékséges gyönyörű szívem!
megláttalak s mintha eltűnt
volna minden s mindenki más –
míg szemeim sokkolva
nyeldesték a csodád –
s leszálltál – én meg álltam
mint a fa melybe belecsapott
egy rahedli villám… és most
sötét lett minden s befelé
azóta is egyre csak vérzem…
II.
láttalak vagy
álom voltál csupán?
az ébrenlét délibábja
mikor a vágy válaszol
a nincs-re s a kifordult
élet midőn a káprázó
képzelet azt hiszi hogy
előtte van akit látatlanul
is örökké keresett –
s a kín mikor rájössz
az is mindössze káprázat
volt – a megtestesült hiány
s amit adott csak egy
gúnyos mosoly és vállrándítás
s lépteit már rég elnyelte
előtted a mély homály…
2019. június, harmadik díj
