Néma sötét fátyol borítja
Lepi be
Lassan
Színtelenné fakuló
Nemrég még oly virgonc
Sokszínű emlékedet
Eltakarja tétován
A nyugtalanul egymásba gabalyodó képek káoszát
Fellebbenthetném
De már megkésett próbálkozás
E porlepte kép paletta, s ecset után
Már rég nem kiált
Az elmúlás kellemetlen illatát
Juttatja eszembe, felborítván
A képen csöndes várakozással
S belenyugvó lemondással
Megbújó harmóniát
Miközben a selyem finoman rásimulva
Utolsó ráncait is kiigazítja
Marad mögötte valami megmagyarázhatatlan
Valami befejezetlen
Amit fátyollal a Feledés sem rejthet el
