szerző, képzőművész
Mindig a rajz és a filozófia érdekelt, de mivel ilyen szakpár nincs, egymás után végeztem el őket. Tanár lettem, évekig tanítottam Kecskeméten. Már az apám is szeretett volna bejutni a képzőművészetire, és bár nem vették fel, folyamatosan alkotott, én pedig használhattam a felszerelését. Gyermekként még szülővárosomban, Sátoraljaújhelyen nyertem az első versenyeket, a díj pedig az volt, hogy fel lehetett jönni Budapestre.
Egy kép nálam mindig kényszer hatására indul. Ilyen módon teljesen tudatosak, nem érzéseket rejtenek, hanem egy technika kipróbálásáról szólnak.
Zenével jobban ki lehetne fejezni az érzéseket, az közvetlenebb műfaj. Kicsit próbálkoztam a gitározással is. A szabadidőmet olvasással és olvasással töltöm. A számítógép világa nyolc éve tárult fel előttem, imádom, hogy egy klikk hatására új effekt keletkezik a képen. És azt is, hogy már nincs szükség hatalmas házi könyvtárra, az olvasnivalók teljes tárháza megtalálható a kibertérben. Filozófia terén Schopenhauer pesszimizmusa, irracionalizmusa a nagy etalon számomra. Egy időben a buddhizmus is nagyon érdekelt.
Buddha alapvető megállapítása, miszerint az élet szenvedés, kiváló!
Egy pszichológus egyszer rajzoltatott velem egy fát, és megállapította, hogy teljesen hiányzik belőlem az agresszió. És tényleg hiányzik.
Nem igénylem az emberi társaságot, egyedül érzem jól magam, sötétben vagyok otthon.
A horrorfilmeket is ezért szeretem valószínűleg. A rossz dolgok mindig nappal történnek, éjszaka soha.
szöveg: Mánfai Melinda
fotó: Román Péter
