– Kérsz egy kis kaját?
Egyél, míg megfürdök! –
s egy mozdulattal feltűzte haját,
a síkos vízbe kecsesen belecsobbant.
Irigyen néztem, hogy orozza el a kád
előlem, ki úgy szerette volna
körülfogni még dereka hajlatát.
Habteste eggyé vált a habbal,
fürdősók fűszeres illata szállt,
a gyertyák lángja egyszerre lobbant,
de máris pára lepte a talányt;
hogy ott volt, karnyújtásra,
ám mégis érinthetetlen…
és én úgy szerettem
azt a varázsos-édes hableányt.
megjelent a szerző Lélek és Test c. kötetében