Edward Stachura emlékére
a tél a világ legnagyobb fehér
zongorája ma is oly halkan játszik
belesimulsz a csendes hófúvásba
füledet a puhasághoz illeszted
sokáig fülelsz hallgatod mily lustán
hullanak a pelyhek a távolban
valakinek a lépte csikorog
erre közeledik ölébe ültet
lágy kezével orcád dörgöli
meleget lehel ingedbe sír
és ismét újrakezdi hogy
megóvjon téged
a megfagyástól
