„S ha kérdezik egyszer majd odaát”
Megyeri Nikolett Ágnes
Elszaladnak mellettem a nappalok,
és az emberek is fagyott tekintettel.
Ismeretlenek, ismerősök, jó barátok.
Úgy néznek rám, mintha már nem is lennék.
Hát már semmi, még árnyék sem vagyok?!
Nyugtalanul lebegnek felettem az éjszakák,
csendesen, suttogva szólnak, beszélnek hozzám,
hívogatnak magukhoz, fel a sötét égbe,
csillagokat ígérnek és a Hold mosolyát,
örök lebegést és derűs, végtelen szerelmet.
Ám én félek! Félek, semmi sincs odaát.
