Mögöttem ég egy azbeszt szárnyú angyal,
égnek a fák, lobog bennük az ősz,
szilaj-vakon egy érzés megelőz,
az éjszaka tele most holt varanggyal,
levélsikollyal és szirénahanggal,
ilyenkor persze mindig hazanősz,
meztélláb jársz a Dunán, hol a lösz-
part belecsúszik, s a templom haranggal.
Lopóznál a gyerekkor édenébe,
már feltörhetetlen ördöglakat.
Kerub áll őrt a kert széléhez érve,
almacsutkát hajítsz a néma égre,
Tejútba csobban, végleg ott marad.
Szabad voltál, lehetnél még szabad.
