670. szám Széppróza

Az ördög aranya

Szerző:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember. Ez persze nem igaz, mert nem egyszer volt, hanem sokszor, nem is csak volt, hanem van, és sajnos lesz is, nemcsak egy szegény ember, hanem sok millió. De valahogy el kell kezdeni a mesét, tehát találomra kiválasztunk egy szegény embert.

Kezdjük!

Ennek a szegény embernek volt 20 gyermeke, meg egy szorgalmas felesége. Ő maga is nagyon szorgalmas volt, de hát közmunkáért nem kapott annyi munkabért, hogy abból jól megélhettek volna. Igaz ugyan, hogy a három legidősebb gyereke már elvégezte az iskoláit, és mehettek volna dolgozni, de a faluban nemigen volt munka. Tavasztól őszig ugyan a nagygazdákhoz beállhattak napszámosnak, de az az igazság, hogy a szegény embernek több gyereke volt, mint amennyi napszámosra a gazdák igényt tartottak, ráadásul más szegény családok is voltak, akiknek szintén kellett a munka.
Januárban már nagyon kifogytak mindenükből. Még hó sem esett, hogy legalább egyikük beállhatott volna hómunkásnak. Igen szomorkodtak, amikor hirtelen megjelent náluk az ördög.

– Na, te szegény ember! Ha eladod nekem az egyik fiadat egy zsák aranyért, soha többet semmi gondod nem lesz.

– Hogyan adnám én el a tulajdon édes gyermekemet?! – kiáltott a szegény ember, és megpróbálta átölelni az egyik karjával az összes fiát, a másikkal összes leányát, de nem sikerült.

– Talán van, amelyik önként eljönne velem – mondta az ördög.

De a szegény ember gyerekei csak pislogtak, mint béka a kocsonyában. Egyik sem tudta volna otthagyni a szüleit meg a testvéreit a bizonytalan jövőért.

– Pedig, aki eljön velem, abból hatalmas úr lesz, a többi meg a zsák aranyból élete végéig jól megélhet – jelentette ki az ördög.

Akkor a tizenkét éves Jóska gyerek jelentkezett, hogy ő elmenne, csak a többiek jól éljenek. Az ördög közel hajolt hozzá, és mélyen belenézett a siheder szemébe.

– Te nem felelsz meg nekem. Túlságosan jólelkű vagy, nem tennél a kedvemért annyi gonoszságot, mint amennyit elvárnék. De te – mutatott rá a tizenkilenc éves Lajcsikára – pont megfelelnél a céljaimnak.

Lajcsika némi szabódás után beleegyezett, ha a szülei elengedik. Sírt-rítt az összes gyerek, meg a szüleik is, de hát a zsák arany, az zsák arany, a jólét mégiscsak jobb, mint a szegénység, végül elengedték Lajcsikát.

Az ördög meg odaadta nekik a zsák aranyat, ami persze csak akkora volt, mint egy Mikulás-zacskó. Nem volt abban fél kilónál több arany, egy grammal sem. De ha figyelembe vesszük, hogy egy gramm arany hatezer forint, akkor a fél kiló arany bizony hárommillió forint. Ha ebből élnek huszonegyen tíz évig, addigra felnő mindegyik gyerek, és talán munka is jut mindnek, akkor egészen jól fognak élni életük végéig.

El is vitte az ördög Lajcsikát. Akkor kezdtek gondolkodni, hogy a faluban nincs se aranyműves, se bizományos, akinek eladhatnák az aranyat. De még bank sincsen, aminek a széfjébe betehetnék. Be kell utazni a megyeszékhelyre, és ott kell megpróbálni eladni az aranyat. De nem volt ötszáz forintjuk, hogy az apjuk buszjegyet vehetett volna magának.
Átment ezért a szegény ember a szomszédba, hogy kölcsönkérjen ötszáz forintot, de a szomszéd nem akart adni, mondván, hogy soha nem tudják a kölcsönt visszaadni. Ezért a szegény ember hazament, kivett egy érmét a zsákból, és átvitte a szomszédnak megmutatni, hogy azért az éremért legalább hatezer forintot fog kapni a városban, és abból vissza tudja majd adni az ötszáz forintot. Hanem a szomszéd azt mondta, holnapig meggondolja, ma már úgysem indul több busz.

De nem sokat gondolkodott a szomszéd, hanem telefonált a rendőrségre, mert gyanús volt neki az az aranyérme, amit megmutattak neki. Rögtön jöttek is a rendőrök, és kifaggatták a szegény embert. De az csak annyit mondott, hogy az ördög tudja, honnan van az arany, és hogy a Lajcsika eltűnt.

A rendőrök lefoglalták az aranyat, és kiadták a körözést ifjabb Kiss Lajos ellen. A rendőrség pedig kiadott egy felhívást, hogy jelentkezzen az érmék tulajdonosa. Jelentkezett is vagy 1526 ember, aki magának akarta volna a zsák aranyat. De egyikük sem tudta megmondani, hány érme van a zsákban, és azok mit ábrázolhatnak.

Azt én sem tudom, hány darab érme volt a zsákban, de azt biztosan tudom, mit ábrázolt egy-egy érme. Az egyik oldalára a miniszterelnök képét verték, a másik oldalára meg egy andráskeresztet, de a kereszt nagyobb volt, mint az érme, ezért mind a négy végét begörbítették, úgy verték rá az érmére. Szóval a kereszt meglehetősen csúnya volt, de nem várhatjuk el az ördög pénzverőjétől, hogy szép kereszteket alkosson.

Mivel jogos tulajdonost nem találtak, a bíróság elkobozta az érméket az Államkincstár javára. De persze, mivel az ördög pénze volt, nem jutott abból a kincstárnak egy darab se, mert elpárolgott.

A szegény ember meg csak szomorkodott, hogy a Lajcsi fia oda lett, aranya se marad. De aztán úgy alakult, hogy az összes nagyobb gyereknek akadt munkája, amit meg is fizettek, aztán a feleségét megválasztották a faluban a leggondosabb anyának, és kapott a polgármesteri hivataltól százezer forintot.

Ezzel még nincs vége: valami külföldi gazdag ember építtetett egy lovardát a falu szélére, ahova fölvették a szegény embert lovásznak. Ettől kezdve minden hónapban volt annyi pénzük, amiből megélhettek.

A Lajcsi gyerekből meg valóban nagy hatalmasság lett, de soha többet nem találkozhatott a szüleivel meg a testvéreivel. Csak titokban segíthette őket.
Ő intézte el, hogy a testvérei és az apja is munkát találjon, édesanyjának pedig megszavaztatta a falu lakóival a kitüntető címet. Nagyon vigyázott, hogy az ördög meg ne tudja.

Te se áruld el Lajcsikát!

2019. december, mese kategória,
első díj

Kapcsolódó írások