Nem mehetek által, nem én, hóhányóba.
Hétfő reggel. Hózik-zik. Vajh, nyílnak-e az idén is? Na, nem Mikulás-virágok. Randábbak! A hajszálrepik bakancsom gumitalpának orr-részén.
Naná, hogy. Majd nem, mi? Hasztalan tettem előrelátó mód. Hogy már október végén kenegettem ragasztóval körbe-körbe – újra leválva a tavalyi réteg. Tegnap, vas. Este, hallva az előjelzést, rá még zsírral is. Mégis bebizonyult félelmem. Lépek ki a szállóból, kettő, harmadik lépés – placcs! Már tocsog is nagylábujjam. Na, evvel az erővel akár mezítláb is. Jaj, azok a fránya hajszálrepedésecskék! Szívnak, szivatnak.
Nagy nehezen szereztem meg a forrás elérhetőségét. Magyar-kínai cipőgyár. Két telephelye, üzemegysége Sanghaj és Szecsuán tíz- ill. ötmilliós óriás városaiban. Utóbbit csöngettem meg, lakván ott a Jó Emberek, nemdebár.
– Magyarul? (A gyáregység-vezető vagy itt tanult kínai).
– Jó,napot, Dzsong-Vu-Haó.
– Csak nem panasz? Miránk?
– De. Ragasztó, zsír, hajszálrepik.
– Ulam (kínai,mindegy,végülis). Elnéz, bocsá, küld a mi cégünk Neked új bakancs. Csak nem megy kalácson előtt, de Hold-Újév előtt sem. Előszöl Nektek Húszvét.
– A Húszvéti Nyuszi, he-he – visszafogtam magam. – Bocs, hogy zavartam. Jó Mikulást!
Magamban szidtam mindeneket, az ég csatornáit, a nyulat, teknősbékás fürgeségéért. Most épp szárad ama kilós, durva cipellő. Kalucsnit nem, hogy nem gyárt Martfű, az ország, de mégcsak nem is forgalmaz, behozatal alma. Ugyanúgy semmi szandál. Se nyár, se tél nem kívánatos. Görcs, para a paci, túl innenső oldalától? Langyi tavasz, langyi ősz fogadtatik élni való alapeszménkül. (Én ugyan február végén meg, októberben is szandálozom.)
Nos, szárítom a fűtőtesten. Tán nem is bizti megoldás, húzok reá nájlonzacsit. Tudom, be fogja tiltani az Unió. Klíma, éghajlat, helyes. Hanem hun a bőr, mi elég vastag ?
PADAM
(Ui.: Nincs, nem állt elő elég jelentkező a köztisztaság raktárai előtt.
önyörgöm, minek mennének át még abba is? Hóhányóba. Kiknek béázik bakancsuk-csuk.
PADAM)
2019. november, harmadik díj