Rendben van, mesélek neked, mielőtt elalszol, de csak egyet, aztán csicsikálnod kell.
Egyszer volt, hol nem volt… nem, nem a pénzről beszélek, szóval volt egyszer egy király. Nem, nem az éjszaka királya volt, csak egy mezei király szép nagy országgal, nagy palotával, dolgos néppel, és volt neki egy gyönyörűszép leánya. Nem, nem futtatta a lányát, erre nem is volt szükségük, mert a dolgos népet jól megadóztatták. Nem lázadtak föl, mert nem és kész!
A király kihirdette országszerte, hogy annak adja lányát és fele királyságát…, nem, nem eladja a lányát, hanem férjhez adja. Ha folyton belekotyogsz, elfelejtem a mesét. Szóval a király annak adja a lányát feleségül, aki a világ legmagasabb hegyének tetejéről el tudja hozni azt a világbanagy drágakövet, amit eddig senki sem tudott megszerezni. A követ tündérek őrzik, a tündérekre egy hétfejű sárkány vigyáz, a sárkány testőrei pedig valódi ninják. Nem, nem teknőcök, csak olyan japán kommandósok. Szóval a király kiírta a pályázatot, jelentkeztek is pályázók dögivel. Persze a pályázók közül csak a szomszéd király léhűtő fia lehetett a nyertes, mert egyedül ő tudta lefizetni a ninjákat, akik elkábították a hétfejű sárkányt, .., mit tudom én, éterrel…
Szóval a szomszéd király gazember fia könnyedén eljutott a tündérekhez, akik még sosem láttak ilyen jóképű fickót, ezért hagyták magukat elcsábítani. Persze a királyfi is kimerült, mint a laposelem, de mire a tündérek felébredtek, ő már a világbanagy drágakővel meg is jelent a király udvarában. Így lett a gyönyörű és gazdag királylány egy lelkiismeretlen gazfickó felesége. Azóta is bánja. Itt a vége, fuss el véle.
Na, most már aludj kicsim… persze, hogy huzatos a lépcsőház, hiszen több helyen is kitörted az ablakot. Jó, jó, a kő nem azért kemény, mert rosszcsontka vagy… sajnos nincs több kabátom… holnap megint megpróbálkozunk az anyaotthonnal.
Ez mára az utolsó puszi. Jó éjt!