Sápadt kisfiú, cipőtlen, rongyos inges
álldogál a villa kerítése alatt,
és sóvár szemekkel les be a résen át,
odabent selymeszöld füvön gazdag gyerek halad,
szorgos cselédség vigyázza lábnyomát.
Szívébe szúr a fájdalmas jaj, miért nem vagyok
olyan boldog én is, mint a gazdagok?
A kisfiú felnőtt lett azóta,
villára cserélte lakását.
Az utca, a szomszédok öregje, fiatalja
büszkén mosolyogja szerencsecsillagát.
A férfi pedig áll a vasrácsos ablakában,
szomorúan, egymagában.
Az utca porában vidáman játszanak
a szegény, rongyos, piszkos gyerekek.
Fényes szemükbe kacagva néz a Nap.
Elnézi őket, bánatosan megremeg,
sóhaj száll szívére és felzokog.
Óh gyerekek, ti nagyon, nagyon boldogok!
Likes
Nincs hozzászólás