Üres kopott fény szobám szegletében,
hálót sző a pók, rég meszelt falon,
kételyem fojt, és okán kesergésem
nem ment fel, miért néztem rég vakon…
Hittem a cél szent, földhöz szegelt létem
ábrándok ágyán nem sokat latol,
gondok ezrein, magasra tett lécen,
mint forró kés, a vajon áthatol…
Lehet hit kevés? Gyarló földi ember
értelme apró göröngyön bukik,
s hol pillanat szól, ott minden elveszhet,
s ami marad, sem számíthat már…
úgyis…
csupán az örök… széna, szalma neked.
Választás szabad: Urim vagy Tummim?