A neve áldott, ki jön a szerelem nevében,
ki megérzi a szívem, és nincs is benne kétség;
átölelve az érzelmek tűzhányó hevében,
csoda teremne bennem, és nem a fájó vétség.
Engem nem is bántana a világ elmúlása,
szívem nem lenne többé nagy és bánatos gyerek;
testet öltene benne az álmom égi mása,
elmúlna száműzetésem és az örök telek.
Rapszódiákat dalolnék mint egy égi nemtő,
neve harangja zengene mélyen az éjeken;
elixírem lenne, az egyetlen életmentő,
kurta és kopár nem lenne üdvével életem.
