359. szám Vers

Tükre szememnek

Szerző:

Mit már régen nem figyeltem,
Egész lelkem kitöltötte
Kicsiny színes virágok, zöldellő fák, tavasz illata. Itt a kikelet!
Lelkemben még tél, szürkeség, vagy talán sötétség!
Ők tudták meddig, mikor pihenjenek.
Könnyű nekik, arra vannak a telek.
Viszont most élednek, felébrednek,
Festői szépséget hoznak szürke életünkbe,
Színeket sétánk közbe.
Tűnődöm: tudok-e valaha bölcs lenni, mint ők?!
Tudattalan tudatuk adja a tudást,
Erőt, hogy újrakezdjék.
Zöldülnek, virágoznak, reményt adnak?
Nekünk utat mutatnak!
Emberek! Észrevesszük bennük a reményt?
Figyelünk: talán néha, de inkább másra.
De abban is kételkedünk,
Hisz csak terjeszkedünk vad borostyán módjára!…
Dráma!
Észrevesszük a szépet, de akkorra – elveszett.
Akkor sírunk, siratjuk! – kit? Őt vagy magunk?
Sajnáljuk amit tettünk, ráérzünk, nem szerettünk!

Kapcsolódó írások