Lombtalan, jeges-zúzmarás fák a kanyargó út mentén
Néhány itt felejtett falevél
Melyek ellenálltak szélnek, s hóviharnak
S most görcsösen kapaszkodnak valamely faágba
Majd pár lépéssel előrébb éppen súlyos hópaplanjaikat
Rázzák le magukról a büszke örökzöld fenyőfák
A reggeli napsütésben szemembe könnyet csal
E vakítóan-csillogó hófehér táj
Valahogy nem érzem annyira ijesztőnek e mély hallgatást
Csak a vissza-visszatérő emlékek miatt nyomaszt a magány
Hírtelen szinte csontig hatoló hűvös szél támad
Megtörve emlékeimet, s a csendet, morcos-zajosan rázza
A fagyott faágakat
Megborzongok
Érzem, teljes testemben remegek
Mégis mintha olvadnának az itt felejtett
Bennem rejtőző régi emlékek
Elmúlik a szélvihar, helyette simogatóan-puha hó szitál
Ha télen az Aranyosi-völgyben jársz
S Előtted is megelevenednek e képek
S velük talán emlékek
Gondolj egy rövid pillanatra rám
