A hajnal már kezd kibontakozni az éjszaka öleléséből. A csillagok pislogva nézik a derengő hajnal ébredését. Állok a loggián és várom az előadást. Közben leskelődöm. Sündisznó szalad át a garázsok előtti placcon. Öt hónapja várom ezt a találkozást. Kialaudhatta magát. A feketerigók kezdik a hangversenyt. Látni még nem látom őket – csak a hangjuk árulkodik, hogy tavasz van. A cinkék is csatlakoznak, egyre erőteljesebb a koncert.
Ballag az idő és kivilágosodik. A távolból örvös galamb búgása hangzik. Rázendítenek a kerti fenyőkön a balkáni gerlék. Minden évben itt költenek. Kipattant az aranyeső. Megnyúltak a mogyoró barkái. Az orgona sem akar lemaradni
Ragyogva kél a Nap. A közelben fészkelő dolmányos varjak hangját hallom. A feketék egy hete eltűntek a városból. Kiköltöztek a szabad határba, hogy a varjútelepen elkezdődjék a fészekrakás. Élni kell, és tovább vinni a nemzedéket.
Kapaszkodik a Nap. A feketerigó tojó fáradhatatlanul építi a tűlevelek közé rejtett fészkét. A tavalyi odva mellett fuvolázik a pöttyös seregély. Utánozva a sárgarigót, csókát és a feketerigót. Csendesednek a feketerigók, szarkák vonulnak csapatostól. Újra hallom, hogy nyitnikék.
Nagy magasságban hét nyári lúd repül rövidszárú „V”-alakban. A kibújt tulipánok is hirdetik, hogy megérkezett a tavasz. Ez korai som már virágba borult. Olyan, mint egy kis falusi menyasszony.
Egy hét és mandulavirágba borul a hegyoldal.
P.S.: Az Isten újra elrendezte, hogy tavasz legyen!