Egyik barátom pásztorórája elromlott. Ám az Idő ezt nem tudta, és tovább ketyegett…
Úgyhogy amikor másnap reggel a barátom felébredt – nem mellesleg nem a saját ágyában –, már igen csak odébb kúszott a hasán a Nap fénye… Elhagyva a még meleg ágyat, elindult, hogy megkeresse az autóját valamelyik környékbeli utcában. Meglett. Még mindig ott állt, ahol hagyta előző nap, a késő délelőtti vasárnapi fényben, teljes biztonságban, mert még egy rendőr is állt mellette. A haverom meg is köszönte volna az önzetlen szolgálatot, de a „Szerv” megelőzte:
– Jó napot kívánok! Magáé ez a kocsi?
– Igen, biztos úr!
– Ugye tudja, hogy szabálytalan helyen parkol?
– Hát… Lehet! – felelte a barátom, miután körbenézett, hogy hová is parkolt tegnap siettében…Bizony, nem túl szabályosan állt az autójával, a szerelem elvette az eszét. Rögtön kissebnek érezte magát, sejtve, hogy most nem ússza meg…
– KETTŐSZÁZ FORINT! – hangzott ellentmondást nem tűrő stílusban a büntetés. (Rég volt ez már ugye?…)
– Egy ötszázasom van… – mondta a barátom szabadkozva, fájó szívvel markolászva zsebében a bankjegyet.
– Hát azt én nem tudom még felváltani! – mondta a rendőr. – Ma ön az első szabálytalankodóm!
– Tudja mit? – kérdezte a barátom, és autója ablakán benyúlva megfogta a kormányt. – A többit majd ledudálom!
A rendőr erre elnevette magát, visszaadta a pénzt, s legyintett.
– Na, tudja mit ? Akkor menjen a fenébe!
Likes
Nincs hozzászólás