396. szám Széppróza

Találkozások

Szerző:

Az általam vezetett filmklubos csoportban, ami egyébként az önsegítést is szolgálja, felmerült a kérdés, hogy mi mindentől félünk? Döbbenetes válaszok hangzottak el, pl. félnek az utcán élő emberek a sötéttől. Mint kiderült, nem a naplemente utáni sötétségtől, vagy a közvilágítás hiányától, hanem attól, hogy olyankor teljesen önmagára marad az ember, és kénytelen-kelletlen szembesül elrontott, megfeneklett önmagával. Olyan is akadt, aki szintén utcán él, és fél az emberektől.
Mikor belemerültünk, rá tudtunk világítani, hogy tulajdonképpen az az ijesztő helyzet áll fenn, hogy azt látják mások arcán, viselkedésén, amit sugároznak magukból. Valljuk be, nem egy bizalomgerjesztő látvány, ha valaki koszosan, részegen imbolyog felénk. Mi lehet a szándéka? Lehet, hogy még innivalóra akar gyűjteni. Ha adunk neki, segítjük a lefelé vezető útját, és akkor mi is hibásak vagyunk, mert ő már ilyen állapotban nem tudja ezt megítélni. Ha nem adunk, elképzelhető, hogy káromkodik, sérteget. Az is lehet, hogy adunk valamennyit, de kevésnek tartja, és akkor olyan, mintha nem is adtunk volna. Ki tudja ezt megítélni? Szerintem, mindenki önmagában döntse el olyan szinten, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalása.
Volt még egy igen érdekes hozzászólás, miszerint fél valaki a magasban. Az elhangzottakból egyszerű tériszonyra gondoltunk. Magasban, lefelé nézve szédül, fél, hogy leesik az illető. Viszont elhangzott a megoldás is: nézz fölfelé, akkor nem irtózol a mélységtől! Ez valóban megoldás lehet, hisz’ saját életemben is ezt tapasztaltam, mikor kapcsolatba kerültem gyülekezetem tagjaival, vezetőjével. Testi, lelki törődöttségemmel elfogadtak, és szeretetet, elfogadást sugároztak felém, ami valóban változásra késztetett. Megbékítettek önmagammal, és ilyen módon megbékültem a környezetemben levőkkel is.
Igen pozitívan hat ezekre az emberekre, ha az általam megélt és tapasztalt dolgokról beszélek nekik, ugyanis néhányan már nem isznak, többen dolgoznak, és vannak olyanok is, akik az utca helyett szállóra, vagy albérletbe költöztek. Olyan eset is előfordult, hogy a gyülekezetemben találkoztam az egyik filmklubot látogató emberrel, s volt még egy ilyen csodálatos élményem, mikor az egyik ember azért keresett meg az irodában, hogy adjak neki a raktárból olyan öltözéket, amiben el tud menni Istentiszteletre.
Ők már megértettek valamit a céljaink eléréséhez vezető útról szóló történetekből:

„Utunk közben vannak falak,
Amelyeken túl kell jutnunk.
Rajtuk Isten nem emel át,
Ámde segít, mikor ugrunk.”

 (Füle Lajos – kőbányai
református lelkész)

Kapcsolódó írások