547. szám Interjú

Színes, vidám. érzékeny – Beszélgetés Illésy Éva színművésznővel

Szerző:

Illésy Éva színművésznő 1989-ben született Budapesten. A Babits Mihály gimnáziumban érettségizett, a Pesti Magyar Színiakadémián szerzett diplomát, végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatástudományi Karán is. Tagja a GlobART Társulatnak és az Ékszer Balett Társulatnak, ez utóbbival nyári táborozáskor gyerekeket tanít táncolni.
Éva rendkívül csinos, intelligens, nyitott az egész világra, szeretné a világot minél jobban megismerni. Vidám a természete, van humora, a komoly dolgokhoz is jó kedvűen áll hozzá, de persze a komoly dolgokat komolyan veszi. Felettébb érzékeny lélek.  

Mesélnél röviden a gyerekkorodról, családodról, arról, hogy indultál neki minden ember nagy kalandjának, az ÉLETNEK ?

Azt hiszem minden gyereknek jót tesz az, ha szülei azon kívül, hogy szeretik és gondoskodnak róla, még türelmesen is bánnak vele. Édesanyámtól érzékenységet, szeretni tudást, édesapámtól humorérzéket, szerepelni vágyást örököltem. Tiniként inkább lázadó típus voltam, például extrém módon öltözködtem, persze amikor lehetett, mert a Babits Mihály gimnáziumban erre nem nagyon volt mód, mindenkinek köpenyt kellett hordania, tilos volt a körömlakk, az utcán mindenki hordhatott olyan cipőt, vagy bakancsot amilyet csak akart, de akkor a suliban kellet legyen egy váltó cipője.
Én eléggé cserfes szájú voltam, ha valami nem tetszett, azt köntörfalazás nélkül megmondtam bárkinek. Be is gyűjtöttem féltucatnyi intőt. Máig sem értem, szüleim hogy tudták elviselni a szeszélyeimet, az én „fekete bárány” viselkedésemet, talán azért, mert nagyon szeretnek engem, és én is őket, és a szeretet megbocsátásra ösztönöz. Tehát elnézték csapongásaimat. A két öcsém  egészen más, az idősebbik orvostanhallgató, a fiatalabbik még gimis, sportol, zenél, sok mindenben nagyon jó. Mind a ketten nagyon jó fejek. Igaz, magam is sok mindennel foglalkozom, ám valahogy mind a mai napig képtelen vagyok valamit úgy csinálni, hogy az az egyetlen fontos dolog, a többi csupán mellékes epizód. Rangsor azért van ám, első helyen a színház áll.

A tanulás a suliban könnyen ment?

Mindig jó tanuló voltam. Sokat köszönhetek a tanáraimnak, időnként lázongtam, ők pedig próbáltak terelgetni az úgy nevezett jó útra, ebből viták adódtak, de törés soha. Aztán kilencedikes koromban szépen megváltoztam, elkezdtem szerepelni az iskola rendezvényein, szavalóversenyekre jártam, novellákat olvastam fel, egyre jobban vonzódtam a színészi pálya iránt.

Többször is hallottalak Téged különböző rendezvényeken szavalni, felolvasni, ne vedd hízelgésnek, de szerintem nagyon megy Neked, szavaid nyomán életre kél a mű, amit éppen előadsz. No de, ha nem tévedek, már kilencedikes korodban elindultál a színjátszás felé?
Tulajdonképpen már kisgyerekként is imádtam szerepelni, lámpalázam persze mindig volt, sőt, mind a mai napig van, ám ez engem sosem blokkol le, épp ellenkezőleg, inkább doppingol. Apropó, gyermekkor, emlékszem, három éves koromban nagymamám feltett a pódiumra és én lelkesen énekeltem a többiekkel együtt, szokta is mondogatni a nagyi, hogy ő indított el engem a színészi pályán. Valójában már általános iskolában biztos voltam benne:  színésznő akarok lenni. Jelentkeztem a Pesti Magyar Színiakadémiára, ám első alkalommal nem nyertem felvételt, így, utólag cseppet sem csodálkozom rajta, eléggé felkészületlenül próbálkoztam. Így történt, hogy egy évet a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre jártam Szabad Bölcsész szakra. Aztán másodjára sikerült.

Ott milyen volt a kapcsolatod a tanáraiddal és az évfolyamtársakkal?

Kiváló. Nagyszerű érzés volt Végh Péter, Szélyes Imre, Őze Áron tanár uraktól tanulni, osztálytársaimmal örömmel dolgoztunk együtt, mindig azt mondták ránk, hogy nagyon erős osztály vagyunk, vizsgaelőadásaink kivétel nélkül nagyon jól sikerültek, amiben természetesen a sok munka, oda figyelés, lelkesedés, és talán joggal mondhatni, némi tehetség tükröződött vissza. Szerencsénk is volt, mert mi egy színház keretein belül működtünk, tehát közvetlen közelről leshettük el a szakma fortélyait a már sok-sok éve játszó színészektől, ez jót tett nekünk, alázatra nevelt bennünket a színészi pálya iránt és tiszteletre a nagyobb tudás előtt.

Tagja vagy a GlobART Társulatnak, mivel foglalkoztok, hogy kerültél hozzájuk?

Egy időben aránylag sok szabadidőm volt, keresgéltem az interneten, ők éppen castingot szerveztek, amire jelentkeztem, énekelni, monológot mondani kellett, bekerültem közéjük. Eleinte különböző tréningeket csináltunk. Rövid időn belül összejött egy jó csapat, hozzá foghattunk a komolyabb munkához, Örkény István Pisti a vérzivatarban-t állítottuk színpadra Somogyi Anna rendezésében. Egyébként vannak saját zenészeink, díszlettervezőnk, sőt, saját írónk is van, aki darabot ír direkt a mi számunkra, szóval abszolút önellátó csapat vagyunk, lelkesek, egymást száz százalékig támogatjuk. Az Ajtók című darabon dolgozunk jelenleg, amit írónőnk, Pivarnyik Anikó írt. Egy verses előadást is készítettünk már felkérésre a költészet napján. tehát bontogatjuk szárnyainkat, igyekszünk komoly, nagy társulattá válni.

Úgy hallottam táncolsz is, még hozzá az Ékszer Balett tagjaként. Ráadásul eléggé rég óta.

Harmadikos voltam, amikor az egyik barátnőm édesanyjára lettem bízva egy délután erejéig, s mivel a barátnőm balettozott, mentem velük én is, aztán egyszerűen ott ragadtam. A tánc mindig is a véremben volt, korábban néptáncra, hip hop-ra, versenytáncolni jártam. Az Ékszer Balett klasszikus balettel, jazz balettel és steppel foglalkozik. Érdekes módon én nyaranta a gyerekeknek a tíz napos nyári táborban „hip hop-ot” tanítok, amit imádnak a kicsik, hiszen a klasszikus táncokból ez egyfajta feloldódás, játékos ugri-bugri, de azért nagyon komolyan veszik, a tábor utolsó napján előadást is csinálunk belőle. Egyébként a tánc sok válfaját kipróbáltam és nem rég koreográfus asszisztensként is dolgoztam.

Balett előadáson is szoktál szerepelni?

Igen, minden év végén összeállítunk egy vizsgaelőadást, általában egy mese balettet adunk elő, a szülők szívesen jönnek megtekinteni, mennyit fejlődött csemetéjük, ugyanis a vizsgaelőadáson az egész társulat fellép a picike kis négyévestől a harminc évesig. Nyáron ezeket a vizsgaelőadásokat dolgozzuk át és az ősztől nyárig tartó színházi évadban játsszuk – most már – a Stefánia Palotában.

A Színiakadémián a Fedél Nélkülben megjelent versekből, novellákból összeállított műsor képezte az egyik vizsgaelőadásotokat, e műsort több helyen is előadtátok, egy alkalommal a szerzők is meghívást kaptak. Gondolom így kerültél kapcsolatba a Menhely Alapítvánnyal. Manapság önkéntes segítőként fellépéseket vállalsz nálunk.

Bizony, még pedig mindig nagy örömmel. A Színiakadémia vizsgaelőadásán figyeltem fel először ezekre a hihetetlenül csodálatos és mesteri alkotásokra, amelyek az újság anyagát képezik. Később az egyik Fedél Nélkül éves díjátadón Leé József  egyik rettentően megindító novelláját kaptam felolvasásra. Ezt követően több írása is a kezembe került és döbbenten tapasztaltam, mennyire sokoldalú, színes egyéniség bontakozik ki az írásai nyomán, milyen széles skálán játszott ő az írásai segítségével, a szívfacsaró drámától a szatírán keresztül a humorig minden megtalálható nála. Kedvenc versem tőle a Piaci perpatvar, amelyben a zöldségek veszekednek egymással, mindegyik zöldség fajta egy-egy emberi tulajdonságot jelenít meg, karikíroz halálpontosan. Egyébként nem csak fellépéseket vállalok nálatok, de iratrendezésben is segítek, és feltett szándékom egy műsort szerkeszteni versekből, elbeszélésekből. Csak hát ilyen hatalmas, kitűnő anyagból borzasztóan nehéz válogatni, fájdalmas több száz nagyon jó műre azt mondani, bocsika, ezek sajnos nem férnek bele a műsorba.

Jómagam csak erőt és időt kívánhatok Neked a válogatáshoz, kedved úgy látom van hozzá bőven. Nos, ha már a terveknél tartunk, hogyan képzeled el számodra az eljövendő esztendőket, mik a céljaid a közeli és a távolabbi jövőt illetően?

Egyelőre keresem az utam. Ha minden igaz, júliusban megszerzem diplomámat, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás Tudományi karán. Tulajdonképpen a szüleim kívánságára csináltam végig, had legyen egy „tartalék” szakmám, mert számomra a színház a nagy cél, sehogy sem tudom magam irodában elképzelni. Ugyanakkor a színész szakma eléggé bizonytalan, manapság elég nehéz színészként érvényesülni, nagyon kell nyomulni. Sajnos túl sokáig lehetetlen halogatnom a döntést. Hát, nem is tudom. Vannak terveim, egy-két tervezett munkám, de sosem tudhatom, nem igaz? Az is lehet, hogy holnap Talán kapok valami olyan lehetőséget, amiről ma még álmodni sem merek.

Köszönöm szépen az interjút, élmény volt Veled beszélgetni, folytatnám is szívesen, de lapunk terjedelme korlátozott. Kívánok Neked sok-sok szerencsét.        

Kapcsolódó írások