Előjáték.
Szokásos hétvégi elidegenedés. Bevásárlás az Óceánban (Auchan).
Tolom a kocsit. Nincs benne százas, csak játékpénz. Hadd örüljenek, ha ott hagyom a parkírozóban. Mindig ott hagyom. Ez már az örömszerzés egyik formája. Ötvenszázalékos. Nekem öröm nézni, amikor visszatolják.
Azok a hálás pillantások, azok az integetések a kinyújtott középső ujjal.
De itt még nem tartunk.
Tolom a kocsit. Párom harmonikus mozdulatokkal rendezi át az áruházat.
Egy a kocsiba, egy vissza a pultra. Na, nem oda, ahonnét…
Egyszer csak megáll. Gyönyörű kék szemét rám tátja. Megszólal. „Tudod mit, Tamás? Mégse süssél három tepsi sós rudat.” Eddig szó sem esett ilyesmiről, tehát négy kell.
Átveszem a kezdeményezést. Hozzávalók négy tepsire. Két üveg rozé. Egy dobozos sör. A többit már csak kamuból vesszük meg. Tehát tíz tojás. Ebből csak kettőnek kell a sárgája. A fehérje keményít, az majd jó lesz másra. Kiló liszt, de ebből csak hetven-nyolcvan deka kell. Nincs fél élesztő, ezért egy egészet veszünk. A másik fele majd a kukusba kerül. Egy kocka margarin, a legprosztóbb, tehát Liga. Két csomag köménymag, az egyik őrölt. Ez figyeli majd a széljárást…
Aztán veszek még tizenöt deka füstölt sajtot.
No, persze nem csak ezeket vettük, mert égető szükségünk volt még egy csomó felesleges dologra.
Az utolsó erőtartalékaimat mozgósítva felcipelem a negyedikre azt a néhány tíz csomagot. A kezem megnyúlt. Praktikus. Holnaptól állva fűzöm be a cipőmet.
Eddig az előjáték.
Közjáték.
Előkészületek a sütéshez. A két kezemet összekulcsolom magam előtt. Majd kifordítom. Kicsit megropogtatom. Ezek a koncentrálás és a lazítás pillanatai. Hirtelen a rozéhoz lépek, beledöföm a nyitót, és kirántom a dugót. A neheze már megvan. Megtöltöm a poharamat. Másodjára is.
Hetven deka lisztet elkeverek két tojás sárgájával, a felolvasztott margarinnal, a cukros tejben felfutatott élesztővel. Beleteszem a lereszelt füstölt sajt nagy részét, valamint az őrölt köménymagot. Teszek bele sót, de nem annyit, amennyi egy sütibe kell, hanem a dupláját.
Összegyúrom félkeményre. A félkemény az olyasmi – ti tudjátok –, ami reményt ad, de csalódást okoz.
Mikor ez így megvan, fél órát hagyom kelni a tésztát.
Nem, ez nem holt idő!
A két kezemet összekulcsolom magam előtt, majd kifordítom. Kicsit megropogtatom. Hirtelen a kettes rozéhoz lépek és… a többit már tudjátok.
Szükség van még az előkészítéshez egy kis felespohárnyi tejjel hígított tejfölre meg egy lúdtollra, amivel majd megkenjük a tészta tetejét. (Mindezek természetesen láthatók a mellékelt fotón.)
Tanácsok az olcsó felespoharak beszerzéséhez. Határozott léptekkel a helyi kocsma pultjához kell sasszézni. Két feles rendel. Ürítés után visszavinni az egyik poharat, a másik a talon. Két feles rendel. Egy pohár vissza, a másik marad. Ezeket a mozdulatok ismételni, míg a hatos pálinkásszett megvan. Aztán lehet kioldalogni, zsebben a készlettel. Ajánlott azért még egyszer visszafordulni, hogy legyen egy tartalék is. Esetleg tizenkettes készletig rádolgozni. Pusztán az állóképesség szab határt a nagycsaládos eszcájg megszerzéséhez. Javallott egyébként is így beszerezni az otthoni szervizt is. Valószínűleg rögtön benne lesz a családi címer. Mint például Hotel Gellért, Malév vagy akár Gösser.
Ott tartunk, hogy a tésztát ki kell nyújtani, majd egy rádlival felcsíkozni. A rádlit egyébként Redl ezredes találta fel, a makacs lovak nógatására.
A felcsíkozott tésztát megkenjük a tejes tejföllel, majd megszórjuk a sóval elkevert szemes köménnyel. Utána még laza csuklóval rászórjuk a maradék reszelt füstölt sajtot.
Előmelegített sütőbe tesszük, és egyszeri forgatás után kb. 20 perc múlva készen is van.
Kielégülés.
Magunk elé vesszük a kész süteményt, és addig esszük, amíg rosszul nem leszünk.
Macskajaj.
Ráállunk a mérlegre.
Jó étvágyat!
Mára csak a plusz kilók maradtak meg belőle.
2015 november, 2. díj
