Ebben a szobán nyílik ki az álmok szépsége,
A lelkünk csendje, és minden gondolatunk,
Amiket magunkban álmodunk vérünkben,
lelkünkben érzünk almainkban így élünk,
De hogyan járunk a földön napjainkban,
Amikor az aprókat számolod, az 50-eseket
előre, mert azok nagyobbak, a húszasokat
amik de jó, hogy megvannak, az aprókat,
amik kellenek, mert ha hiányzik, akkor minden
gallyra megy, mint mondják.
Gallyra megy majd az az öt forint, mert nincs,
Nem ad ennyit senki, mert szegény csóró vagyok,
Úri kocsikban hajtanak el, nem nyitnak ablakot,
Ők meg a szép álomban élnek, hisznek magukban,
De jó lenne, ha sohasem ismerhetnek meg azt, amik
Mi vagyunk, mert mi vagyunk!
És leszünk még holnap is azok, akiknek nincsen semmijük,
És akik nem várnak semmi mást, csak azt, hogy ha látsz,
Ne tekints semminek, mert vagyok, létezem, és újra ott
vagyok és leszek, mint régen.
Ha újból ott leszel majd egykor, ne sértsd meg magad.
Lehet, hogy kicsiny adományoddal újjá kelted az álmokat,
De talán azt a reményt is élteted, hogy szépséges ez a világ,
A lelkemben érző szeretettel mondom: jobbat nem találsz.
Adjatok még egy reményt
