444. szám Széppróza

Régen történt

Szerző:


Fiatal házas korunkban sokfelé meg tudtuk osztani a figyelmünket és az időnket: család, gyerekek, szülők, házastárs, munkahely, kert és az otthonunk. Néha azt gondoltuk, még több energia kellene, de leginkább azt, hogy több pénz. Néha azt gondoltam, több kéz kellene a munkavégzéshez. Éjt nappallá téve építettük, szépítettük házunkat, otthonunkat, ha még volt energiánk a benti munka után.
Hétvégén ugyanez, huszonnégy órában. Úgy éjfél felé már lassított felvételben mosakodtam, ha még volt meleg víz. Péntek este úgy határoztam, holnap reggel nagymosás lesz! Keverőtárcsás mosógépe volt akkor mindenkinek. A többszöri öblögetést a vizes padra helyezett gyermekfürdető kád, lavórok, vödrök, műanyag edények szolgálták.
Miklós nyári pizsamája rövid ujjú, rövid nadrágos, a felső részt már magára vette, de a kis nadrágot nem találta sehol… Addig is fogat mos – gondolta –, amíg végzek a gyerekeknél, talán én tudom a választ…
Vajon mi van a fogmosó pohárban? Megfogta, és maga felé döntötte, hogy belenézzen… A pohárban lévő víz beömlött a V alakú nyakkivágáson, egyenest a nemi szervére… Kiabálás, szitkozódás töltötte be a házat. Ki volt az a bunkó, aki vizet hagyott a fogmosó pohárban? Ami ezután jött, azt csak később mondta. A fogkrém nem habzott, ocsmány, szappan íze volt… Amikor meglátta a Neogranormon feliratot, földhöz vágta mérgében. Az volt a legkisebb gyerek popsikenőcse.
Reggel hiába keltem korán, hogy a nagymosást végrehajtsam. nem jutottam ötről a hatra, a család minden tagja kitalált nekem újabb és újabb feladatokat… Már teregetnem kellene, gondoltam, de még el sem kezdtem! Rohanva száguldottam a fürdőszobába. Az ajtónál megcsúsztam a kövön, magammal sodorva rengeteg műanyag edényt, óriási csörömpöléssel fenékre estem, terpeszben landoltam a helyiség túlsó végén, s lábam között a mosdókagyló fajanszlábazata álldogál… Az ijedtségen kívül úgy tűnik, nem történt bajom, de vajon minden tagom ép?
– Mi történt? Jól vagy? – kérdezi Miklós az ajtóból. De csak a hátam látja, amint ülök a földön, lehajtott fejjel… Hónom alatt megfogva próbál felemelni, de nem tud… Még egyszer nekiveselkedik, de hiába, ő is elcsúszik. Kitört belőlem a nevetés.
Ülünk a földön vizes ruhában, és nevetünk…
Az ajtó felől gyermekink szemlélői balgaságainknak…

Kapcsolódó írások