– Dömötör László Nehezék c. könyvére –
Koleszár Noémi Lillához és
Dömötör Lászlónak
XIV.
Felnőttnek mutat majdnem minden tetted,
szavaid mélyén örök, makacs gyermek
kuporog, néha kitör, olykor retteg.
Kis szobánk ajtajának tokja mellett
hosszan húzódó haragos árok:
az ajtót olyan sokszor rámvágod,
dühödhöz néha csak egy szikra kellett.
Sokszor sértődünk egymástól, egymáson,
találunk rá okot minden percben,
de később már kint ülünk a kertben,
kávézunk, mérgem gyorsan megbánom
s úgy szorítod magadhoz túlmozgásos,
gyönge lánykezeddel nyomorúságom,
ahogy viharvert botját a zarándok
