Ölemben aludtál át

Semmit sem tudna veszteni mézízéből.
A nyugalom, a vánkos mind marad,
S mint éhezőnek a vágyott falat,
Úgy esett jól minékünk a gyönyör.

Szemhéjad finoman remegett,
Szétomló hajadba szántottam ujjaim,
Keresztülhúztad számításaim –
– Hogy ragaszkodó többé nem leszek.

Aztán magam is mosollyal elpihentem,
Mert a tiédet átcsókoltad reám…
Száll, egyre száll, örökké fog talán
A galamb, mely ekkor magasra röppent
bennem.

2014 március
3. díj