Now, come on, gyerünk már, zsámó, let us just go –
szonettek kellenek, amik járnak csak körbe,
nagyon sokan, ritmikusan csengőn-bongón,
zsibongón egymást ütve. mintha egy tükörben
sokszoros képmást felmutatva, tán örökre.
Előre törve vidáman és csapongón,
a nyelv dzsungelében utat, mely kanyargós
vonalak, hurkok mentén fut üvöltve tönkre;
és kisiklik, megbicsaklik költője nyelve,
megtörve a szavakat, keresztre feszülve
betűk és otromba szótagok közötti
kozmikus, minden fényt elnyelő hideg űrben –
hol moritori salutemmel köszöntik
megkínzott szavai tört ívben, mi görbe:
csak, mint a világ s szemednek nedves tükre.
