A bicskám pléh-bugyli, csuprom, mint gyűszű,
Kopottan oldalaz köröttem a világ,
Belül hordott kertem fájdalmas-gyönyörű,
A könnyüket ontják bennem a violák.
Belül hordott kertem fájdalmas-gyönyörű,
A könnyüket ontják bennem a violák.
Szomorkás napomon rám hömpölygött a baj,
Fényemre kúszott a lecsorduló árnyék
Megölte csendemet az orgyilkos robaj,
Remény, a vágylovas elvágtatott már rég.
Tövises utamra a kényszer rálökött,
Míg töröm az ágat, elgáncsol a gyökér,
Árkok állnak elém és buktató rögök.
Álmom teremt néha élhető világot,
Amire az éjből a napfényre fölér,
Nem illatozik más, csak hervadt virágok.
