–Narcissus halott.
Te is Őt siratod?
Kérdeztek az oreádok
– kinek édes vize tengerré változott –
a forrásra.
– Ez ifjúért rajongott erdő,…mező szerte.
Te láthattad csak közelről mikor tekintete
tavadnak tükrében önmagát csodálta.
– Siratom, ki belém veszett… De hogy szép lett volna?
Nem vettem észre soha.
Csak a fényt a szeme mélyén
olykor, mikor fölém hajolt,
magam láttam benne viszont.
Saját arcomnak szépségét.
