Vagy negyed óráig!
Megrögzött szokásomhoz híven huppantam le fővárosi Batthyány teret körül övező nem kimondottan megérdemelt pihenésre alkalmas padok egyikére. Lehuppantam, de inkább lezuhantam! Sok kilométeres magamra erőltetett gyaloglás fáradtságával. Közel hetven évesen, nadrágom alatt fáslival „titkolt” lábbal. Még tovább fokozva a látottakat: történelmi tornyok bűvkörében ültem. Jobbról a Dunán át a Parlament patinás épület együttese tűnt fel, közvetlenül szembe velem egy katolikus templom nézett le rám.
Mind e közben gerincemet kiegyenesíteni akarván sűrű arcfintorral kísért pislogások közepette néztem fel az égre. Olyan látszatot keltve, mintha kimondottan fürkészném, tanulmányoznám a világmindenségnek ezekben a percekben rám eső szeletét, szokását.
Március idusán épp, hogy túl voltunk. Sötétedett kissé, a felhők agyonszaggatottan úsztak, máltak felemás itatós papírként Isteni küldetésüknek megfelelően. Sem UFÓ-t, sem más egyéb józan emberi ésszel felfogható jelenséget, történést nem láttam, nem észleltem. Bármiféle audiovizuális eszközzel, műszerrel végképp nem! Megrögzött, megcsontosodott, javíthatatlan konzervatív vagyok!
Képzavarral élve: ment minden körülöttem, mint a karikacsapás.
Ekkor „érkezett meg” a MÉGIS! Szinte matematikai, geometriai pontossággal! Így ékelődve be a már említett szemben lévő katolikus templom két tornya közé.
A FÉL HOLD!
Nem tagadhatom kismilliószor láttam már e felhőkön túli jelenséget. De pont ott? Azon a helyen? Megháborodtam volna? Viszontalanságaimat átélve? Megcáfolhatatlan tény az is, hogy senki sem volt körülöttem, akivel oda-oda mutogathattam volna!
Jó, jó utólag beismerem, hogy statisztaként játszottam az Egri Csillagok c. örökbecsű filmben. Nem kevés szurkot (fekete kávét) kapva odaföntről. Sok év elteltével ez lenne az indoka, magyarázata megkísértésemnek?
Igaz az is, hogy e „transz-állapotomban” még mentegetni is próbáltam magam. A legnagyobb Magyar fia, Ödön is erre a hitre tért át. Akkor én csekélységemmel miért ne tenném ugyanezt?
Atyám! Ahogy tova tűnt, semmivé foszlott a látomás (vagy mi), egyszeriben visszazökkentem – népiesen szólva –, a régi kerékvágásba. Rohantam le és be a szemközti templomba. Egyenesen Szt.István szobra elé és csak néztem, tűnődtem, töprengtem. Megválaszolhatatlan kérdések, kételyek közepette. Legfőképpen az izgatott, hogy miért nem segített rajtunk – nevezzük így –, Mennyei Anyánk, amikor erre a kegyre – akkor még nem szent – István közeli halála előtt ezt határozottan kérte?
Ekkorát tévedett volna (kapkodásában?) első királyunk? Emlékezve fia különös halálára?
Mert ugye „jött” a tatártól kezdve, a török áfiumon át Trianonig, második világháborúba torkoló, 1956-ban a kommunista fertőből kiemelkedni akaró MINDEN!
Pártoktól független legyen az a történész, aki VÉGRE IGAZ történelmünkre választ ad!
Merthogy én, e sorok írója, mindenféle jelző, jelző! alkalmazására képtelen vagyok…
Likes
Nincs hozzászólás