Megtiszteltél Uram! – a Földi hajóst,
adtál új utat, tollat, papírt…
s érzéseket: – örömöt… fájót… feszengőt…
érzem, hogy porlad bennem a múlt,
a jelen, az is, minek árnya hullt
oda, hol ősömként voltam jelen…
– én voltam az örök / Tamásod / –
mégis rám osztottad álomlátomásos
üzeneted, az ólomsúlyú áldást, hogy
hirdessem köved, míg köröttem sír,
kacag a hite-fogyott tömeg, egymással
komáz „Janus-arcokon” a sokszínű máz,
s ázik, lángol, ropog alattunk a Föld!
Úgy tör bűnünk mint betonon az üveg,
mint odvas fatörzs a viharzúdulásban,
ha megérkezik rendteremtő köved,
s a fölhabzó fájdalom fohásza száll Feléd
Földért, tengerért, a hajózó emberért!
Én, várom látomásom áldott ígéretét,
a lángoló napokból fölbíborló hajnalt.
Likes
Nincs hozzászólás