Fölvillant! Vasrozsda pernyéből
zúdulva jött mint a tájfun,
elemi erővel pörgetett áradása,
a sodró reményű alagútnyi fény,
s csönddé szelídült rohanásban
szeretet hullámok bársonyára
oldódtam azzá ami valóban vagyok,
lettem fény és érzelem tobzódása…
S utolsó simításával újból rám
ült a sár-nemű régi lét. Most,
fogadom sápadt átlengését,
emlékén kapaszkodok, hogy ne
fürödjek többé délibábhomályban.
Egyszerre sír és kacag bennem a
saját sarában csillogó agyagvilág,
szavai lángolva tornyosulnak fölém,
míg papírra rovom a pernyéit.
Ahol ölel a fény, oda vigyen utam…
az Odüsszeiám: — s míg hullámokon
hánykódik hajóm, reményét
cipelem a végső megérkezésnek.
Likes
Nincs hozzászólás